Szegedet is megjárta a Mini 5próba Rióba

Szegedet is megjárta a Mini 5próba Rióba

2015. 08. 28.
Megosztás

A Mini 5próba Rióba – a Magyar Olimpiai Bizottság 2024-es budapesti olimpiapályázatot népszerűsítő családinap-sorozata és megannyi fesztivál, illetve egyéb rendezvény után – a Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN) is rendkívül népszerű volt.

A helyszíni tapasztalatokról Vadász Kinga szervező számolt be: „Kedden és szerdán fogadtuk a fesztiválozókat, és a második napon akkora volt az érdeklődés, hogy este 11 óráig lehetett minket látogatni. Ennél pozitívabb visszajelzés aligha érkezhetett volna.”

A Mini 5próba Rióba kitelepülése, ahol nevezési díj nélkül, egy alapregisztrációval és tíz perc mozgással (300 méter ergométeres evezés, 1 perc görgőpados kerékpározás, helyből távolugrás, fél perc ugrókötelezés, 30 másodperc szökdelés) tíz pont gyűjthető, pénteken Velencén várja a látogatókat.

A Velence Korzó szombaton – élsportolók, olimpikonok részvételével – az első kiemelt eseménynek ad otthont: 10 és 11 óra között rajtol az úszás, melynek 2 és 4 km-es távját lehet teljesíteni, míg a kerékpározók 11:30 és 12:30 (30 és 60 km), a futók pedig 14 és 15 óra között startolnak (6 km és 21 km).

Az 5próba Rióba egy komplex szabadidősport-rendszer, melynek keretében legalább tíz kiemelt fesztiválnapot szervez a Magyar Olimpiai Bizottság. Ezeken a csúcseseményeken az öt sportágból – futás, úszás, kerékpározás, kajak-kenu, gyaloglás – helyszínenként háromban lehet próbázni.

A napokban Dudás Miklós, Kovács Kokó István és Kropkó Péter is a részvételre biztatott.

Nevezni az otprobarioba.hu oldalon lehet. A díjakról és minden fontos tudnivalóról a hivatalos weboldalon, valamint az 5próba Rióba Facebook-oldalán található információ.