Korábbi világklasszis vívónk ezúttal az esemény szervezésében vett részt, így közvetlen közelről látta az örömöket és gondokat is.

- A szervezés szempontjából milyen volt a világbajnokság?

Azt kell mondanom, hogy nagyon nehéz dolguk volt a szervezőknek, a nemzetközi szövetség (IWAS) tisztújítás előtt áll, és a szervezeten belüli harc a pozíciókért komoly nehézségeket okozott a lebonyolítás során. A közönség szempontjából nagyon jó volt a világbajnokság, a 2011-es cataniai vb-hez képest sokkal jobb volt a hangulat, sőt, ez volt a legjobb hangulatú integrált vívó-világbajnokság, amit valaha rendeztek. Sok néző volt kíváncsi a mieink mérkőzéseire, Osváth Richárd pedig csodálatos hangulatban vívhatta a döntőjét a tőrözők versenyében a nagycsarnokban, a főpáston. A magyar szurkolók elfogadták és megszerették a kerekesszékes vívást, ugyanúgy bíztatták a kerekesszékes vívókat, mint az épeket.

- Mégis az volt az ember érzése, mintha két külön vb zajlana ugyanazon a helyszínen, egyik teremben sem lehetett információkhoz jutni a másikban zajló versenyekről.

Voltak hibák, ezt nem is lehet tagadni. Ezek közé tartozik az is, hogy a nagysarnokban nem mondták be a magyar kerekesszékes eredményeket, nem hívták fel a figyelmet a mieink mérkőzéseire, és ez fordítva sem valósult meg. Ez tény. Viszont az is igaz, hogy a vívókat így is nagyon zavarta, amikor bemondtak valami közérdekű információt, ilyenkor minden páston megállt az élet. Ennek ellenére a magyar drukkerek megtalálták a magyar vívókat, és szurkolásban nem volt hiány egyik teremben sem. Az etalon szervezési szempontból a torinói első integrált vb volt a téli olimpia helyszínén. Hatalmas teremben vívtak együtt az épek és kerekesszékesek, az ottani fantasztikus rendezést sokáig nem fogják felülmúlni.

- Az első két nap volt a nagycsarnokba meghirdetett, majd mégsem ott rendezett kerekesszékes döntő, eredményhirdetés a nemzetek zászlói nélkül, bírósztrájk, közel három órás csúszás a programban.

Igen, az első nap rosszul sikerült, a második még rosszabbul, utána viszont a helyükre kerültek a dolgok. Belülről persze sok hibát lát az ember, de nem ez számít, hanem, hogy a csapatok és a nézők milyen szájízzel távoznak a csarnokból. Én nagyon örültem, hogy sok olyan ember volt a lelátón, aki korábban még nem látott kerekesszékes vívást, és a visszajelzésekből, illetve a visszatérő nézőkből arra következtettem, hogy sokan megkedvelték a sportágat, és ez a legfontosabb. A televízió élőben közvetített kerekesszékes vívást, ami így nagyon sok emberhez eljutott.

(Forrás: Bernau Péter)