Szemináriumot tartanak a jövő évi Európa Játékok helyszínén

Szemináriumot tartanak a jövő évi Európa Játékok helyszínén

2018. 07. 10.
Megosztás


A jövő évi Európa Játékok helyszínén, Minszkben 49 ország képviselője gyűlt össze szeminárium keretein belül. Az esemény péntekig tart, ahova a szervezőbizottság vezérigazgatója, George Katulin is ellátogat. Az Európai Olimpiai Bizottság (EOB) számos képviselője támogatja őt, köztük Simon Clegg, az Európa Játékok igazgatója és Pierce O’Callaghant tanácsadó. Clegg és O’Callaghant munkáját az EOB Orvosi és Antidopping Bizottságának két vezetője is segíti.

„Ha mindenki együttműködik és közösen dolgozik, akkor az Európa Játékok olyan sikeres lehet, amilyennek szeretnénk látni” – mondta Janez Kocijančič, az EOB elnöke.

Az Európa Játékokat 2019. június 21-30. között rendezik meg. Ez a második alkalom a márciusi nyílt nap után, hogy az országok olimpiai bizottságai ellátogatnak Minszkbe, hogy megnézzék a helyszínek és a sportolói falu előkészületeit. A következő nyílt napot idén decemberben tartják.

„Biztos vagyok benne, hogy az esemény bizonyítani fogja, lehet sokéves előkészület nélkül költséghatékony és sikeres sportrendezvényt szervezni. Természetesen szükség van néhány meglévő helyszínre, amivel szerencsére Minszk rendelkezik, így nem kell sok pénzt költenünk új helyszíneket építésére. Az összes kész helyszín már használatban van, ezáltal népszerűsíteni tudják a játékokat a helyi lakosság körében. Az egyetlen helyszín, amit teljesen az alapoktól kell megépíteni a strand labdarúgás helyszíne, amely reményeink szerint augusztusban elkészül” – nyilatkozta Katulin az insidethegames-nek.

A szemináriumon a Magyar Olimpiai Bizottságot, egyben a játékokra készülő magyar csapatot Fábián László sportigazgató és Szabó András kommunikációs vezető képviseli.

(MOB, fotó: Getty Images)