Szentendrei Áron a győri kosarasok vezetőedzője

Szentendrei Áron a győri kosarasok vezetőedzője

2013. 10. 16.
Megosztás

Az eddigi megbízott vezetőedző, Szentendrei Áron (a képen) irányítja a szakmai munkát a mostani szezonban a Hat Agro-UNI Győr női kosárlabdacsapatánál, amelynek szeptember 7-ei buszbalesetében életét vesztette Fűzy Ákos vezetőedző és Tapodi Péter sportigazgató.

"Természetesen nem ilyen áron szerettem volna vezetőedző lenni, de így hozta a sors. Ebben a helyzetben egyértelmű, hogy azt a munkát kell tovább folytatni, melyet még Ákos elkezdett" - mondta a szakember, aki harmadik éve van Győrben, ezt megelőzően Pécsen végigjárta a szamárlétrát, és a korosztályos válogatottaknál is dolgozott, jelenleg az U16-osoknál másodedző.

A klub egyéves szerződést kötött Fejes Rékával, aki korábban a francia másodosztályban, illetve a Vasas-Csatánál, Szegeden és Szekszárdon is megfordult. A 26 éves kosaras pár hete már a győriekkel készül. A 186 centiméter magas játékos leginkább a 3-as és a 4-es poszton bevethető.
Az együttes a 2013/2014-es szezonban a magyar bajnokságban és az Euroligában indul.

Szeptember 7-én a győri kosárcsapatot egy soproni mérkőzésre szállító autóbusz Kapuvárnál összeütközött egy személyautóval. Tapodi Péter klubigazgató a szerencsétlenség helyszínén meghalt, Fűzy Ákos vezetőedző a győri kórházban vesztette életét, és több játékos súlyosan megsérült.

(Forrás: mti)