Szépített a Szombathely a kosárdöntőben

Szépített a Szombathely a kosárdöntőben

2012. 05. 25.
Megosztás

A Falco csütörtökön, hazai pályán 106-98-ra legyőzte a címvédő Szolnokot, így 2-1-re szépített a férfi kosárlabda NB I döntőjében, mely az egyik fél harmadik sikeréig tart.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-1, a Szolnok javára. Élvezetes, pontgazdag első negyedet produkált a két csapat. Sokáig úgy tűnt, hogy a negyedik aranyérmükre hajtó szolnokiak zárják jobban a szakaszt, kevesebb mint egy perccel a vége előtt négy ponttal vezettek, egy ponttal mégis a Falco vezetett a rövid szünetben.

A második negyedre is lendületben maradt a hazai együttes, mely óriási elánnal küzdött, s miután Pantelic és Timberlake vezérletével kiváló hatékonysággal dobott mezőnyből, a félidőre tetemes, 13 pontos előnnyel vonulhatott el pihenni.

A harmadik negyedben sokáig nem változott a különbség a csapatok között, a szombathelyiek tartották 10-13 pontos vezetésüket, az utolsó két percben azonban sikerült felzárkózniuk a vendégeknek, így nyitott maradt a meccs.

Az ötpontos hazai előnyről indult utolsó tíz percben a Szolnok három pontnál nem tudott közelebb kerülni ellenfeléhez. A nagy akarással küzdő Falco játékosai továbbra is kiválóan céloztak, a végjátékra így tíz pont fölé nőtt a különbség, s ezzel a Falco szépíteni tudott a döntőben. A finálé negyedik meccsére hétfőn 18:15 órakor kerül sor Szolnokon.

Eredmény, döntő, 3. mérkőzés:
Falco-Szova KC Szombathely - Szolnoki Olaj 106-98 (26-25, 30-18, 18-26, 32-29)
legjobb dobók: Timberlake 27, Kálmán 25, Pantelic 18, Szabó Z. 14, illetve Trotter 23, Báder 21, Mills 19

(Forrás: MTI)