Szerdán megnyították a paralimpiai falut Rióban

Szerdán megnyították a paralimpiai falut Rióban

2016. 09. 01.
Megosztás


Szerdán reggel megnyitotta kapuit az éppen egy héttel később kezdődő riói paralimpia faluja. A fogyatékkal élő sportolók seregszemléjén 43 fős magyar sportolói delegáció vesz részt. A paralimpiai csapathoz kapcsolódó hír, hogy a
következő négyéves ciklusban kiemelt támogatóként segíti a magyar paralimpiai csapat felkészülését a Magyar Telekom.

Helyi idő szerint szerda reggeltől lehet beköltözni a paralimpiai faluba, amely körülbelül 4350 paralimpikonnak, illetve edzőnek és sportvezetőnek nyújt szállást a szeptember 18-ig tartó eseményen - írja a játékok hivatalos honlapja, mely szerint az elsők között foglalták el a szállásukat a brazil, az amerikai, a kubai, a kanadai, a dán, a namíbiai, a brit és a holland delegáció tagjai. Nagyjából 2500 fő költözött be a nyitónapon, rajtuk kívül néhány vakvezető kutya is birtokba vette a komplexumot.

Az olimpia augusztus 21-ei zárása óta számos változtatást hajtottak végre a létesítményekben, hogy azok kielégítsék a parasportolók igényeit. Az eredetileg is mozgáskorlátozott-barát komplexum néhány kétszemélyes szobájából például kikerült egy-egy ágy és a hatalmas étkezőből is távolítottak el székeket.

A faluban 31 épület található, mindegyiknek van fogyatékkal élők, illetve mozgáskorlátozottak számára is elérhető szárnya. Ott a tusolók magasabbak, a folyosók szélesebbek és a liftek akkorák, hogy egyszerre két kerekesszék is elfér bennük. Az Ottobock, a paralimpia hivatalos protetikai és ortetikai szolgáltató cége egy speciális javítóműhelyt is felállított a faluban.

Összesen 9 ezer ember, köztük 2 ezer önkéntes dolgozik a faluban a paralimpia idején.

A paralimpián 43 fős magyar csapat vesz részt. A magyarok első csoportja csütörtökön indul Rióba, majd szombaton és szeptember 6-án követik őket a többiek. A csapat zászlaját a nyitóünnepségen a hetedik paralimpiájára készülő, kétszeres paralimpiai bajnok úszó, Ráczkó Gitta viszi. Szabó László tíz érmet remél a küldöttségtől.

A riói magyar paralimpiai csapatot itt megtekintheti.

Kapcsolódó hír, hogy a következő négyéves ciklusban kiemelt támogatóként segíti a magyar paralimpiai csapat felkészülését a Magyar Telekom, mely a MOB platina fokozatú támogatója. A 2017-től érvénybe lépő együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot szerdán, sajtótájékoztató keretében írta alá Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke és Christopher Mattheisen, a telekommunikációs cég elnök-vezérigazgatója.

(MTI-MOB, fotó: rio2016.com)