Szigetvárt elfoglalták az olimpikonok

Szigetvárt elfoglalták az olimpikonok

2013. 04. 22.
Megosztás

A Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) Szigetvárt választotta április 20-21-én soros vándorgyűlésének helyszínéül.


A 61. olimpiai vándorgyűlésre az ország minden részéből, sőt Kanadából, USÁ-ból és Szlovákiából is érkeztek érdeklődök, több mint százan olimpia körök képviselői és olimpia barátok.

A hallgatóság között kilenc olimpiai bajnokot (Reviczkyné Köteles Erzsébet (torna), Rejtő Ildikó, Juhász Katalin, Ágoston Judit, Sákovicsné, Dömölky Lídia, Horváth Zoltán, Hámori Jenő (vívók), Gedó György (ökölvívó), Foltán László (kajak-kenu), két ezüstérmest (Dr. Géczi István (labdarúgó), Bóbis Ildikó (vívó)), három bronzérmest (Kassai Farkas András, Mohácsi Ferenc (kajak-kenu), Dr. Katona András (vízilabda) és öt olimpiai indulót Zsivoczky Gyuláné Komka Magdolna (atlétika), Halász János (kosárlabda), továbbá három szigetvári olimpikon Havas Judit, Honti Róbert (atletika), Alvics Gyula (ökölvívás) is köszönthettünk.

A szigetvári házasságkötő terem melletti folyosón alkalmi postabélyegzés és

...a Magyar Sportmúzeum Olimpiatörtöneti kiállítása nyitotta a programot.

Az olimpikonokat Kolovics János polgármester fogadta a Városházán.

A plenáris ülés előtt a helyi Weiner Leó Zeneiskola növendékeinek műsorát élvezhették az olimpia barátok.

Az ülést dr. Szakály Sándor, a MOA alelnöke nyitotta meg.


Kolovics János a város polgármestere köszöntötte a jelenlévőket.

dr. Jakabházyné Mező Mária, a MOA főtitkára mutatta meg a jelenlévő olimpikonokat.

Győr Béla, a MOA tanács tagja emlékezett vissza a 60. vándorgyűlés óta elhunytakra.

Ezután Siklós Erik, a MOB sajtófőnöke előadása következett. Bevezetésül megtekinthettük a 2012-es londoni olimpia legfelemelőbb magyar sikereit, majd egy kis játékra kérte az előadó a jelenlévőket.

A kérdés az volt, kinek melyik magyar arany volt a legértékesebb. A nyolc aranyérmes közül mindenki kettőre adhatta le a voksát. A hallgatóság nagy többséggel Risztov Éva győzelme mellett voksolt. A debreceni úszónő mögött holtversenyben Gyurta Dániel és Szilágyi Áron végzett.
A MOB új sajtófőnöke ezután beszélt a bizottság új feladatairól, az ő kommunikációs elképzeléseiről, s lehetőséget nyújtott a felmerült kérdések megválaszolására is. Kérdés volt többek között, hogy mit tesz a MOB a birkózás olimpiai műsoron tartásáról, az utánpótlás nevelésről is.

A Kapronczai művészeti iskola növendékei műsora előzte meg a következő előadót.

Szigetvár olimpikonjait mutatta be dr. Bödő László. Megtudhattuk az olimpiákon eddig hat helyi születésű sportember szerepelt, a labdarúgó Berta József (1936), az atléta Havas Judit és Honti Róbert (1980), az ökölvívó Alvics Gyula (1988), a judós Dubovszky István és a város egyetlen olimpiai érmese a londoni olimpia bronzérmes birkózója Módos Péter.

A programot Horváth Vilmos, a MOA tanács tagja „Nők – kis szépséghibával, avagy furcsa történetek a nyári játékokon” – című előadása zárta.

A MOA elismerések átadása után a MOA főtitkárasszonya jelentette be, hogy dr. Aján Tamás, MOA elnökkel egyeztetve a 62. vándorgyűlést októberben Budapesten tartják, s első alkalommal a paralimpia lesz a téma. A pontos időpontról és helyszínről később döntenek.
Este jó hangulatú vacsora a Novák Kúriában zárta a gazdag programot.
Honti Róbert, Havas Judit és Alvics Gyula

Vasárnap délelőtt a szigetvári olimpikonok emléktáblájának felavatása és az azt követő közönségtalálkozóval folytatódott a két napos program. Ezentúl a város sportcsarnokában emléktábla hirdeti szigetvár olimpiai büszkeségeit. A város lakói az ünnepség után személyesen találkozhattak az olimpikonokkal.

Piros Tamás , az önkormányzat népjóléti bizottságának elnöke, az esemény helyi főszervezője elmondta: az ülés helyszínéül csak a házasságkötő terem jöhetett szóba a hatalmas érdeklődésre való tekintettel.

A vár falai között megmérközött Horváth Zoltán és Hámori Jenő, továbbá Rejtő Ildikó és Juhász Katalin.


A vasárnap további részében a jelenlévők Szigetvár városával ismerkedhettek. Várlátogatás keretében megismerhették Szigetvár történetét, és kis séta mellett a város nevezetesebb értékeit.

Többen ezután a verőfényes napfényben, kitűnő időjárás mellett a város Gyógyfürdőjében fejezték be a kétnapos programot.

(Fotók: Róth Tamás)