A szövetségek összefogását indítványozza a MOB elnöksége

Szilágyi Áron csodálatos 72 órája

2017. 01. 16.
Megosztás


Csütörtökön este kezdődött el és szombaton vacsoraidőben zárul az a csodálatos 72 óra, amit az immár kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron valószínűleg soha nem fog elfelejteni. Több oka is vannak, hogy a Vasas SC kardvívója átélheti ezt a rövid, de igen csak tartalmas és felemelő időszakot, legfőképpen az, hogy London után Rióban is a dobogó legfelső fokára állhatott.

Az első esemény:

Január 12-én, csütörtökön a Nemzeti Színházban megérdemelten és megjósolhatóan Szilágyi Áront köszöntik az év férfi sportolójaként. A helyszínen lévők és a tévénézők megismerhetik Áron mennyasszonyát, akiről a nyomaték kedvéért a nagy sportember a tőle szokásos udvariassággal külön is megemlékezik a díj átvétele után.

A második esemény:

Alig 24 órával később Szilágyi Áron „autós” mecénása elismerése jeléül az eddiginél is szebb és értékesebb gépkocsi indítókulcsát adja át a kétszeres olimpiai bajnoknak, aki nem látszik nagyon meglepettnek, annál inkább akkor, amikor az aktust egy újabb – egészen biztos, hogy meglepetésszerű – ceremónia követi…

A harmadik esemény:

A figyelmes szponzor és Áron menedzsmentje arról sem feledkezik meg, hogy a 2016-os esztendő legjobb magyar sportolójának 27. születésnapja január 14-ére szombatra esik… Az előrehozott köszöntőn huszonhét gyertyával feldíszített torta kerül elő, és ezután már csak Áronnak kell megszólalnia:

„Szeretnék köszönet mondani mindazoknak, akik a maguk módján hozzájárultak a második olimpiai bajnoki címem kivívásához. Nem sok lazítás következik, 2017 ugyanis újabb nagy kihívások elé állít. Szeretnék jól szerepelni az Európa-bajnokságon, a világbajnokságon pedig megszerezni az első egyéni győzelmemet. Még csak néhány hónap telt el az olimpia óta, de feltöltődve és új terveket szőve máris türelmetlenül várom az első versenyemet” – hangsúlyozta Szilágyi Áron, akinek az új autóval az első hosszú útja – természetesen jövendőbelijének társaságában – közelgő esküvőjük színhelyére vezet.

(Telekom Sporthír Szolgálat/Szalay Péter, fotó: MOB/Szalmás Péter)