Szobrot állítottak és teret neveztek el Papp Lászlóról

Szobrot állítottak és teret neveztek el Papp Lászlóról

2016. 08. 20.
Megosztás


Augusztus 19-én rendezett ünnepség óta a Kassák Lajos utca – Huba utca sarkán lévő tér ezentúl Papp László háromszoros olimpiai bajnok, a XIII. kerület díszpolgára nevét viseli.


A rendezvényen avatóbeszédet mondott dr. Tóth József a kerület polgármestere, majd ifj. Papp Lászlóval közösen leplezték le a Lelkes Márk alkotta, 5/4-es nagyságú, bronz szobrot. Ezt követőn dr. Borbély Zoltán a „Paplaci” film rendezője emlékezett meg a tér névadójáról. A beruházás 100 millió forintba került.

Az ünnepség olimpia ideje alatti megrendezésének aktualitását az adta, hogy Papp László az első olimpiai aranyérmét 1948 augusztusában szerezte Londonban, és születésének 90. évfordulóját is idén ünneplik tisztelői. Az ünnepi eseményen a bajnok fia és családtagjai mellett megjelentek a kerület országgyűlési képviselői, a Vasas SC, a Budapesti Honvéd, a Magyar Ökölvívó Szövetség és a Papp László Akadémia vezetői, önkormányzati képviselők, a kerületi intézmények, egyházak és civil szervezetek reprezentánsai, valamint a tér névadójának egykori tanítványai, barátai és tisztelői is.

Dr. Tóth József angyalföldi polgármester avató beszédében emlékeztetett arra, hogy Papp László 1926-ban a kerületi Visegrádi utcában született. 1932-ben költözött a család az akkori Fóti út, a mai Kassák Lajos utca 48. szám alá, így a későbbi háromszoros olimpiai aranyérmes ökölvívó gyermekkorát Angyalföldön töltötte. Papp László ifjú korában szívta magába a mások sorsa iránti szolidaritás érzését, ami egész életútján elkísérte. Szegény család gyermekeként emelkedett a legnagyobbak közé, és soha, egyetlen pillanatra sem felejtkezett meg arról, hogy honnan érkezett a magyar sporttörténelem halhatatlan alakjai közé.

Dr. Borbély Zoltán Papp Lászlóra elsősorban, mint emberre emlékezett. „Személyes tapasztalatom is, hogy Laci bácsit nem lehetett megelőzni a köszönésben, ugyanakkor a siker nem tette gőgössé, megmaradt szerénynek és nem szerette a nagyképű, öntelt embereket.”

Papp László focizott az angyalföldi grundokon, édesapjával ökölvívó mérkőzésekre járt. Az iskola elvégzése után a Magyar Optikai Művek dolgozója lett, és a gyár ökölvívó szakosztályában kezdett bokszolni. Edzője hamar felismerte egyedülálló tehetségét, majd Adler Zsigmonddal való találkozása meghatározta további pályafutását. A világon az első ökölvívó volt, aki egymást követően háromszor nyert olimpiai aranyérmet: 1948-ban Londonban, 1952-ben Helsinkiben, 1956-ban Melbourneben. 95 alkalommal képviselte Magyarországot nemzetközi versenyeken. Az ellenfeleit többségében kiütéssel, vagy nagy fölénnyel verte. 1964 után edző lett, majd 1992-ben boksziskolát nyitott. 2003. október 16-án hunyt el Budapesten.

Papp László 2001-ben kapta meg a Budapest Főváros XIII. Kerület Díszpolgára címet, szintén 2001-ben lett Budapest Díszpolgára is. A Kassák Lajos utca 48. számú házon 2004. óta Gyurcsek Ferenc által készített dombormű emlékeztet a ház egykori lakójára.


(MÖSZ Fotók: Róth Tamás)