Szőcs Bertalan nevét viseli az MTK edzőterme

Szőcs Bertalan nevét viseli az MTK edzőterme

2013. 10. 31.
Megosztás

Szőcs Bertalan mesteredző nevét viseli csütörtöktől az MTK Lantos Mihály Sporttelepén található vívóterem.

Több kitüntetésben, elismerésben részesültem már életemben, de ilyen családias hangulatban még soha sem köszöntöttek - jelentette ki Szőcs Bertalan, az MTK vívóinak legendás edzője, a vívóterem névadó ünnepsége végeztével.

A záró akkordot a tanulmányait már spanyolországi egyetemen végző unoka kedves levele jelentette, amit az ünnepelt világbajnok lánya Szőcs Zsuzsa olvasott fel, s a közel száz meghívott érthető tapssal fogadott.

A MOB képviseletében, Fábián László sportigazgató, az olimpiai bajnokok klubja nevében Nébald György elnök volt jelen, aki feleségével Mincza Nébald Ildikóval, a szakosztály kiválóságával együtt érkezett. A tanítványok közül talán csak Schmitt Pál hiányzott, aki a NOB elnökének meghívására Szocsiba utazott, de a legfrissebb világbajnok, Szényi Gábor a világbajnok párbajtőr csapat erőssége bizonyította, hogy a mester nyolcvanadik életévéhez közeledve is a legjobbra törekszik, frissen, fáradhatatlanul szolgálja az MTK szakosztályát, a magyar vívósportot.

Erről beszélt Deutsch Tamás, az MTK elnöke, Szekeres Pál, helyettes sportállamtitkár. A klubot a vezetőedző Udvarhelyi Gábor mellett számos további nagy bajnok képviselte, az MVSZ részéről pedig Kulcsár Krisztián általános és Szlovenszky Lajos szakmai alelnök, valamint Polgár Pál főtitkár volt jelen - Csampa Zsolt elnök hivatalos úton Szarajevóban tartózkodik.

A versenyzők nevében Sákovicsné Dömölky Lidia olimpiai bajnoknő kedves történetekkel kiegészítve elevenítette fel azt a kapcsolatot, ami a terem névadójához fűzte férjével, a világbajnok Sákovics Józseffel, a korábbi szövetségi kapitánnyal együtt.

A családias hangulatú zuglói névadó ünnepség után a bejáratnál elhelyezett emléktáblát is leleplezték, amelyen az MTK harminc világ-, Európa- és olimpiai bajnok vívójának, Szőcs Bertalan tanítványainak neve arany betűkkel szerepel. A tanítványok egyébként összesítve több, mint 120 elsőséggel öregbítették, a kék-fehérek, a magyar sport jó hírét, tekintélyét..

Az alábbiakban Szlovenszky Lajos köszöntő beszédét közöljük:

"Tisztelt Egybegyűltek, drága Berci!

Vívótermet avatunk, vívótermet nevezünk el, ami mindig különleges alkalom.

Különleges, mert vívóterem nélkül nincs vívás, nincs eredmény, nincs aranyérem. Márpedig Magyarország esetében lassan ott tartunk, hogy több az érem, mint a vívóterem. Ami persze egyfelől nagy öröm, másfelől viszont hosszú távon tarthatatlan állapot. A vívóterem, a mi időnkben második otthonunknak számított, és talán még akadnak olyanok, akikről továbbra is ez mondható el. Mert a vívóteremben sosem csak szixtet és kvartot, kitörést és vívóállást oktattunk, tanítottunk, hanem próbáltunk mindig kicsit mást, többet hozzátenni.

Hogy mindez kinek miként sikerült, az más kérdés. Ám Szőcs Bertalan, nekem Berci, egyre többeknek Berci bácsi vagy Mester, olyat alkotott, ami nem egyszerűen maradandó.

Utolérhetetlen, felülmúlhatatlan.

A Csömöri úti létesítmény, az MTK-terem, melyben most állunk, nem túlzás állítani, legendának számít sportágunkban. Azon kevés vívóterem egyike, amely hosszú évtizedek óta ugyanúgy, ugyanott, ugyanolyan magas szinten szállítja a magyar vívósport tehetségeit, klasszisait, eredményeit.

A helyszín mellett még egy közös pont mindig akad a klasszisokban és az eredményekben: Szőcs Bertalan.

Az talán már sokszor elhangzott vele kapcsolatosan, hogy tanítványai közel 40 világverseny aranyérmét hozták haza az évek, évtizedek során. Én szeretnék egy-két ezzel kapcsolatos "apróságot" kiemelni.

Az első érmét világbajnokságon megboldogult Gábor Tamás szerezte. 1963-ban, pontosan 50 évvel ezelőtt! A legutóbbit - mert utolsóról csak akkor beszélhetnénk, ha több nem lenne belőle, és ez Berci esetében, ugye, teljességgel kizárt - természetesen idén. Azaz fél évszázad alatt nyertek tanítványai jóval több mint száz érmet a világversenyeken, és ez, lássuk be: utánozhatatlan, felülmúlhatatlan teljesítmény!

Még egy különlegesség. Gondolhatnánk, hogy miként a nagy mesterek általában, Berci ennyi siker után csak a legjobbakkal foglalkozik, csak felnőtt tanítványai vannak. Szó sincs róla! A mai napig saját nevelésű kicsiket és nagyokat tanít, korántsem középiskolás fokon! Példaként hadd hozzam fel az idei esztendőt. Tanítványai közül Szényi Péter felnőtt világbajnoki aranyérmet nyert párbajtőrben, Balogh Orsolya pedig kadet Európa-bajnoki aranyat tőrben.

Igen, párbajtőrben és tőrben! Mert a Mester két fegyvernemet oktat - valószínűleg menne a harmadik is - világszínvonalon. Gondoljunk csak bele: rohanó világunkban, rohanó vívásunkban ezt sem sokan mondhatják el magukról…

És még egy leg… Ami biztosan az egyik legkedvesebb siker a sok közül Berci számára, mégis keveset emlegeti, úgyhogy tegyük ezt meg minden lehetséges alkalommal mi helyette. Lánya, és természetesen tanítványa, Szőcs Zsuzsa tudomásom szerint az egyedüli olyan női vívó a világon, aki két fegyvernemben lett felnőtt világbajnok!

A legeket, a káprázatos Szőcs Bertalan eredményeit, hosszasan lehetne még sorolni. Miként méltatni lehetne őt nagyszerű emberként, családfőként egyaránt. És ahogy ez sportágunkban lenni szokott: a Vele kapcsolatos számtalan történetet is fel lehetne és fel is kell emlegetni.

Csodálatos ötlet, és hálás köszönet a klubnak, illetve mindenkinek, aki tett azért, hogy mindezt ezentúl a Szőcs Bertalan Vívóteremben is megtehetjük.

Végezetül mit is kívánhatnék mindezekután Bercinek? Csakis hozzá méltó feladatot. Rövid távú cél a riói olimpia, újabb neveket a dicsőségfalra, sok nagyszerű tanítványt és még több egészséget, boldogságot!

És ha valaki úgy gondolja, hogy most Szőcs Bertalannak illene köszönetet mondania, akkor hatalmasat téved. Az MTK és a magyar vívósport számára a megtiszteltetés, hogy elnevezhettük Szőcs Bertalanról e vívótermet!

Sok boldogságot, jó egészséget és sok sikert kívánok a jövőben is e falak között!