Szocsi 2014: „Jó volt magyarnak lenni" - a megnyitó élményei

Szocsi 2014: „Jó volt magyarnak lenni" - a megnyitó élményei

2014. 02. 08.
Megosztás

Exkluzív interjút adott a pénteki megnyitó élményeiről a zászlóvivő Heidum Bernadett, rövidpályás gyorskorcsolyázó társa, Lajtos Szandra, valamint Simicskó István, az EMMI sportért és ifjúságért felelős államtitkára. A rövid beszélgetésből néhány kulisszatitok is kiderül...

„Fantasztikus élmény volt! Nagyon-nagyon izgatott voltam előtte. Kicsit hideg volt a végére, mert nagyon fújták a szervezők a levegőt, hogy szépen álljanak a zászlók. A magyar zászlót egyébként nem volt nehéz vinni, nem volt megterhelő feladat, ráadásul a társaim hátulról folyamatosan azt kiabálták, 'lengesd!'. A bevonulás előtti pillanatok nagyon megragadtak bennem, együtt kántáltuk a 'ria-ria-Hungáriát', együtt énekeltünk, ugráltunk, majd a bevonulás, zászlóvivés összességében eszméletlen jó volt!" - emlékezett vissza a péntek esti ünnepségre Heidum Bernadett.

„Megerősítem, fantasztikus volt! Már a bevonulás előtt olyan hangulatban voltunk, mindenki minket figyelt, honnan jön ez a nagy hang. Pedig nem vagyunk népes csapat, de így is nagy hangulatot csináltunk. Miután bevonultunk, azt néztük, merről láthatnak a szüleink, és arra ugráltunk" - tette hozzá Lajtos Szandra.

„Nagy öröm volt, amikor megláttuk a lelátóról a bevonuló Magyar Csapatot. Rögtön felugrottunk Szabó Bencével, és integettünk a lányoknak, fiúknak. Kiabáltunk, próbáltunk nagy hangorkánt kifejteni. A magyarokat egyébként nagy örömmel fogadták a nézők, köztük az oroszok egyaránt, megtapsolták őket, jó volt magyarnak lenni!" - mondta Simicskó István.

„Már néhány megnyitót televízión keresztül láttam, azonban ilyen közelről és ilyen látványosat még nem. Gratulálok a szervezőknek" - hangsúlyozta az államtitkár.

Simicskó István, Regőczy Krisztina olimpiai ezüstérmes jégtáncossal is találkozott Szocsiban. A MOB elnökségének tagja, nemzetközi tisztségviselőként van jelen a téli olimpián.