Szocsi 2014: A negyedik-ötödik helyre várják magukat a házigazda oroszok

Szocsi 2014: A negyedik-ötödik helyre várják magukat a házigazda oroszok

2013. 11. 19.
Megosztás

Bő két és fél hónappal a szocsi téli olimpia rajtja előtt óva intett a hazai sportolókkal szemben támasztott túl magas elvárásoktól Vitalij Mutyko (a képen), orosz sportminiszter.

Egy hétfőn megjelent interjúban a politikus azt mondta, az éremtáblázaton elért negyedik-ötödik hely nagyon jó eredmény lenne. Ezzel a kijelentésével némileg tompította néhány sportvezető korábbi előrejelzését, melyek szerint Oroszország akár meg is nyerheti a nemzetek közötti versenyt Szocsiban.

Mutyko hozzátette: a téli sportok előző szezonjában sportolóik hét világbajnoki aranyérmet szereztek az olimpiai számokban, bár véleménye szerint vannak még tartalékok a csapatban.

A szocsi játékok megnyitóját február 7-én tartják, a záróünnepség pedig 23-án lesz.

(Forrás: MTI)