Szocsi 2014: az indiaiak nem a hazájukat képviselik

Szocsi 2014: az indiaiak nem a hazájukat képviselik

2014. 01. 08.
Megosztás

Függetlenként indulnak az indiai sportolók a szocsi olimpián, mert csak a téli játékok kezdete után, február 9-én tartják meg a helyi olimpiai bizottság új tisztújító gyűlését. Így a 2012 decemberében korrupció miatt felfüggesztett szervezet (IOA) nem képviseltetheti magát az ötkarikás eseményen.

Az indiaiak már eljutottak arra a pontra, hogy kizárták a korrupt vezetőket a szervezetből, de az új választásokat nem tudják az olimpia előtt megrendezni.

„Szégyen, hogy milyen helyzetbe került az indiai sport. Az emberek majd arról fognak beszélni az olimpia alatt, hogy Indiában mindent elszúrnak és korruptak a vezetők. Pedig az olimpia lényege a nemzet képviselete, és ettől a lehetőségtől most megfosztották a sportolóinkat” – idézte a francia AFP hírügynökség az egyik indiai sportvezetőt.

Az ázsiai országnak a szánkós Shiva Keshavan (a képen) személyében éremesélyese is van, rajta kívül három síelő indul Szocsiban.

Az olimpián először 1992-ben indultak függetlenként sportolók, jugoszláv és macedón állampolgárok, 2000-ben kelet-timori, 2012-ben szudáni sportolók vettek részt a játékokon úgy, hogy hivatalosan nem a saját nemzetüket képviselték. 1992-ben az exszovjet államok az olimpiai zászlót képviselve szerepeltek a nyári és téli játékokon.

(Forrás: MTI)