Szocsi 2014: Domracseva harmadik aranyérmét is megszerezte

Szocsi 2014: Domracseva harmadik aranyérmét is megszerezte

2014. 02. 17.
Megosztás



Darja Domracseva sílövő harmadik olimpiai aranyérmet is megszerezte a szocsi téli olimpián a 12,5 kilométeres tömegrajtos versenyen.

A kétszeres világbajnok fehérorosz versenyző korábban a 10 kilométeres üldözéses, illetve a 15 kilométeres számban is elsőként ért célba.

A hétfői viadalon a cseh Gabriela Soukalova szerezte meg a második helyet, míg a dobogó legalsó fokára a norvég Tiril Eckhoff állhatott fel.

Még az első lövészet előtt elesett a norvég Tora Berger, így aztán az egyik esélyes csak a mezőny után baktatva utolsóként ért az első lövészethez. Ott a sprint bajnoka, a szlovák Anastasiya Kuzmina volt a leggyorsabb, de tulajdonképpen az első húsz nagyjából együtt hagyta el a lőteret.

A második lövészetig azonban Domracseva meglépett, s egy héttagú csoport tudta csak követni 10-15 másodperces távolságból. A fehérorosz itt sem hibázott, de az üldözők létszáma négyre csökkent – Soukalová, a német Evi Sachenbacher, a finn Kaisa Mäkäräinen és a francia Anais Bescond tudott ugyancsak hibátlanul lőni.

A harmadik lövészetig a Szocsiban már két aranyat begyűjtő fehérorosz megduplázta a távolságot, így még egy lövőhiba is belefért volna neki a vezetés megtartásához. Ő azonban ekkor sem rontott, és ekkor már csak Soukalová és Sachenbacher maradt hiba nélkül az üldözők közül, csak amíg a német hátránya már több mint fél perc volt, a cseh 15 mp-re csökkentette azt.

Aztán viszont Domracseva megint összefutott egy büntetőkörnyi előnyt, ez kellett is, mert egyet elhibázott, az más kérdés, hogy Soukalová is rontott egyet, így maradt a különbség. A harmadik helyért Sachenbacherrel a norvég Tiril Eckhoff hajrázhatott. Előbbi sífutásban már két olimpiai aranyérmet szerzett (2002-ben a 4x5 km-es váltóban, 2010-ben pedig csapatsprintben), de ez a táv hosszú volt neki, a norvég előbb ledolgozta öt másodperces hátrányát, majd a végén a hajrát is jobban bírta.

Sílövészet,
női 12.5 km-es tömegrajtos verseny:

Olimpiai-bajnok: Darja Domracseva (Fehéroroszország) 35:25.6 perc (1 lövőhiba), 2. Gabriela Soukalová (Csehország) +20.2 mp hátrány (1), 3. Tiril Eckhoff (Norvégia) +27.3 (1), 4. Evi Sachenbacher (Németország) +28.3 (0), 5. Teja Gregorin (Szlovénia) +39.4 (0), 6. Monika Hojnisz (Lengyelország) +54.9 (0)

(Forrás: NSO / MOB)