Szocsi 2014 – Elmarad a grúz bojkott

Szocsi 2014 – Elmarad a grúz bojkott

2013. 12. 03.
Megosztás

Úgy tűnik, Grúzia mégsem bojkottálja a 2014-es szocsi olimpiát, így ott lesznek az grúz sportolók, ugyanakkor nem lesznek ott kormány tisztviselők.

Grúzia és Oroszország, már a 2008-as pekingi olimpia idején is konfliktusban álltak, Dél-Oszétia és Abházia Oroszországtól való elszakadásának kapcsán, melynek eredményeképpen több százan vesztették életüket, és azt követően is több is több nézeteltérésük volt.

Szocsi körülbelül 480 km-re van a grúz határtól, és az ország közvéleménye egyre jobban támogatta az olimpia bojkottjának az ötletét, főleg azután, hogy az orosz erők szögesdrótot fektettek le a határ mentén.

Ennek ellenére Grúzia új miniszterelnöke, Irakli Garibashvili a Russian Today-nek adott interjúban elmondta, hogy az ország sportolói ott lesznek a téli olimpián.

„Több megbeszélést is tartottunk a témával kapcsolatban, hogy ott legyen-e Grúzia a játékokon” – nyilatkozta az elnök. „A kormány döntése alapján, Grúzia ott lesz a téli olimpián. A döntést természetesen a nemzeti olimpiai bizottsággal együtt hoztuk meg.”

Grúzia először 1994-ben Lillehammerben szerepelt a téli olimpiai játékokon, három évvel az ország függetlenségének kikiáltása után, a Szovjetunió felbomlását követően.

2010-ben, Vancouverbe 10 sportolót küldtek, három különböző sportágban. A világ akkor figyelt fel a grúz sportolókra, amikor Iuger Nodar Kumaritashvili egy szerencsétlen balesetben az életét vesztette, edzés közben, a megnyitó napján. Ekkor az ország elnyerte a világ rokonszenvét.

Garibashvilit a múlt hónapban választották meg Grúzia miniszterelnökévé és mindössze 31 évesen, ő Európa legfiatalabb vezetője.

Garibashvilinek, aki nemzetközi tanulmányokon végzett, a párizsi Sorbonne-on, kimondott célja, hogy folytassa elődje munkáját. Tehát szeretné, ha Grúzia az Európai Uniós és NATO tag lenne, emellett viszont az orosz kapcsolatokat is ápolni szeretné.

Ennek ellenére úgy véli, hogy nem helyénvaló, ha grúz tisztségviselők is képviselik magukat Szocsiban.

„A kormánynak nem lesz ott delegációja az olimpián” – nyilatkozta a miniszterelnök. „Viszont a sportolók és a Grúziai Olimpiai Bizottság küldöttei ott lesznek.”

(Forrás: insidethegames.biz)