Szocsi 2014: Fellobbant a láng

Szocsi 2014: Fellobbant a láng

2014. 02. 07.
Megosztás


Elkezdődtek Szocsiban a XXII. Téli Olimpiai Játékok: a 16 napon át tartó versenysorozatot Vlagyimir Putyin orosz államfő nyitotta meg közép-európai idő szerint péntek este az Olimpiai Stadion elnöki páholyából.

Telt ház, 40 ezer néző várta a Szocsi Központi Stadionban a nyitóünnepség kezdetét. Pedig nem voltak olcsók a jegyek, a legjobb helyek 30 ezer rubelba, mintegy 200 000 forintba kerültek.

A megnyitó a 2014-es évszámra utalva helyi idő szerint pontban 20 óra 14 perckor kezdődött az orosz, cirílbetűs ábécé bemutatásával a legnagyobb orosz történelmi személyeket, művészeket, illetve találmányokat felvillantva példaként a 33 betűhöz.

Ezt követően megkezdődött az est főszereplőjének, Ljubovnak (oroszul: szerelem) az álomutazása.

A stadionba együtt érkezett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság német elnöke, Thomas Bach és Oroszország első embere, Vlagyimir Putyin.












Az orosz nemzeti lobogót Szergej Krikaljov orosz űrhajós hozta be a stadionba, aki összesen 803 napot, 9 órát és 39 percet töltött a világűrben, majd egy 28 tagú férfi kórus tolmácsolásában felhangzott az orosz himnusz, és felkúszott az árbocra a nemzeti lobogó.






A korábbi olimpiáktól eltérően megkezdődött a sportolók felvonulása, így ők is élvezhették a későbbi látványos műsort. A játékok történetében először nem a stadion valamelyik széléről érkeztek a sportolók, hanem a küzdőtér közepén, alulról bukkantak elő.

A sort az olimpia szülőhazája, Görögország küldöttsége nyitotta, majd az orosz abc szerint következett a 88 bevonuló nemzet. A görögök zászlaját a harmadik olimpiáján induló Panajota Cakiri sífutó vitte.

Több neves sportoló, érdekes egyéniség vitte nemzete zászlaját. A fehéroroszoknál az olimpiai bajnok síakrobata Alekszej Grisin, a belgáknál a nyári olimpián atlétaként ezüstérmes váltó tagja, Hanna Emilie Marion, aki most bobosként áll rajthoz.

A britek után, 18.-ként érkezett a magyar delegáció, az élen a zászlóvivő rövidpályás gyorskorcsolyázó Heidum Bernadettel.



A nézőtérről Áder János köztársasági elnök és felesége tapssal köszöntötte honfitársait.









Közben bevonult Kanada is, a zászlót Hayley Wickenheiser vitte. A háromszoros olimpiai bajnok kanadai hokis mondta 2010-ben Vancouverben a sportolók olimpiai esküjét.

A luxemburgi zászlóvivő Tina Weirather volt, akinek édesanyja Hanni Wenzel kétszeres olimpiai bajnok - nem titkolva, most lánya szeretne az örökébe lépni. Marokkó zászlaját egy ifjúsági olimpiai bajnok síző, Adam Lamhamedi vitte. A hollandoknál Jorien ter Mors, aki rövid és nagypályán is indul gyorskorcsolyázásban. A lengyel Dawid Kupczyk bobversenyző és a dél-koreai Li Kju Huk egyaránt hatodik olimpiáján vesz részt.

Az amerikai zászlóvivő a szinten hatodik olimpiás, világbajnok északi összetett versenyző, Todd Lodwick volt.


Utolsóként érkezett a stadionban a 225 fős orosz küldöttség, a házigazdák élén a hatodik olimpiáján résztvevő bobossal, Alekszander Zubkovval.

Szocsiban 88 ország csaknem 3000 sportolója - köztük 16 magyar - indul. Az ötkarikás esemény, melyen 15 sportág 98 versenyszámában avatnak győztest, február 23-ig tart.

A Dominikai Közösség, Málta, Paraguay, Kelet-Timor, Togo, Tonga és Zimbabwe első alkalommal szerepel téli olimpián, India képviselői pedig ezúttal az ötkarikás zászló alatt szerepelnek.

A sportolók bevonulása után ismét a show következett: utazás Oroszország történetében, művészetében és kultúrájában, melynek során felbukkant többek között az 1917-es forradalom, a balett, Moszkva, vagy éppen a mostani játékok három kabalafigurája, a jegesmedve, a hópárduc és a nyúl. A műsorban fellépett Nyikolaj Valujev egykori nehézsúlyú világbajnok profi ökölvívó is. Látványban nem volt hiány: gigantikus fényfestészetet jelenítettek meg a küzdőtéren, volt tűzijáték, és még hóesést is sikerült szimulálni.

Ezt követően Dmitrij Csernyisenko, a szervezőbizottság vezetője köszöntötte a résztvevőket, majd Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tavaly megválasztott elnöke szólt a közönségéhez és a sportolókhoz. A német sportvezető többek között arról beszélt, hogy lehet élni megkülönböztetés nélkül, és az olimpia a falak emelése helyett éppen a hidak építéséről szól. Ezt követően felkérte Vlagyimir Putyint, a vendéglátó ország elnökét, hogy nyissa meg az olimpiát.


Ezek után nyolc híres orosz sportoló és közéleti személyiség kezében megérkezett az éppen százéves olimpia zászló a közeli hegyről elnevezett Fist Olimpiai Stadionba. Az ötkarikás lobogó felvonása közben az olimpiai himnuszt Anna Netrebko világhírű szoprán énekelte el.







A sportolók olimpiai esküjét Ruszlan Zaharov rövidpályás gyorskorcsolyázó mondta el, majd esküt tett a bírák nevében Vjacseszlav Vedanyin, aki maga is olimpiai bajnok sífutó. Végül az edzők nevében Anasztaszja Popova tette le az esküt.

Az olimpiai láng Marija Sarapova teniszező révén érkezett a stadionba, majd Jelena Iszinbajeva rúdugró, a tengerparti olimpiai falu polgármestere vette át, de együtt futottak tovább. Aztán Alekszandr Karelin birkózó és Alina Kabajeva ritmikus gimnasztikázó csatlakozott hozzájuk, mindketten futottak pár métert a lánggal, melyet végül Irina Rodnyina párosban háromszoros olimpiai, tízszeres világ- és 11-szeres Európa-bajnok műkorcsolyázó, valamint Vlagyiszlav Tretyak háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok jégkorongozó vitt tovább. Ők ketten kifutottak a stadionból, végig Tretyak kezében volt a fáklya, de aztán az Olimpiai Park közepén álló kandeláberhez érve együtt lobbantották fel a lángot.

A csaknem háromórás műsor tűzijátékkal zárult.

(Forrás: MOB/MTI, Fotók: MTI, NSO, MTVA/M1 adása)