Szocsi 2014: Három sportág már csütörtökön bemutatkozik

Szocsi 2014: Három sportág már csütörtökön bemutatkozik

2014. 02. 06.
Megosztás

Az olimpia hivatalos megnyitó ünnepségét pénteken tartják, de három sportág képviselői már csütörtökön bemutatkoznak.

Kora reggel magyar idő szerint 7 órakor a hódeszkások nyitják a sort. Először a férfiak, majd a nők selejteznek az olimpián most bemutatkozó slopestyle versenyszámban. Mindkét mezőny az edzések során sérülések miatt megfogyatkozott, de a nőknél az első tartalék Gyarmati Anna már nem tudott indulni a sérült szlovén versenyző helyett az olimpián, mert a szabályok szerint az első technikai értekezletig lehetett változtatni a mezőnyön.

A hódeszkások után a női síakrobaták foglalják el a Rosa Khutor Extreme Parkot. A Moguls kvalifikációs versenyét rendezik. A mezőnyben ott lesz a szám olimpiai címvédője az amerikai Hannah Kearney is.

A napi programot a műkorcsolyázók egy új versenyzési formával a csapat viadallal fejezik be.
Csütörtökön a férfiak és a párosok mutatják be rövid programjukat. Nagy várakozás kíséri a 10 nemzet kiválóságainak bemutatkozását.
A férfiak mezőnyében az orosz Jevgennij Plushenko és a kanadai világbajnok Patrick Chan mellett a budapesti EB-n gyengébben szereplő francia Európa-bajnok Florent Amado is jégre lép.
A párosoknál ott lesz a budapesti Európa-bajnok Tatjana Volosozhar, Maxim Trankov kettős.
A szakemberek orosz-kanadai versenyfutást jósolnak az aranyéremért.

Az olimpia eredményeit on-line figyelemmel kísérhetik az esemény honlapján.

A részletes napi program itt megtalálható