Szocsi 2014: Heidum csalódott, „össze kell szednünk magunkat” (videóval)

Szocsi 2014: Heidum csalódott, „össze kell szednünk magunkat” (videóval)

2014. 02. 10.
Megosztás

Heidum Bernadett csalódásként élte meg a női váltó hétfői szereplését a szocsi téli olimpián, de reménykedik benne, hogy a rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott összekapja magát a B döntőre.

„Nem úgy ment a váltó, ahogy igazán tudna, egy világkupán vagy Eb-n fél kört vertünk volna saját magunkra. Remélem, hogy összeszedjük magunkat a következő futamra” – adott hangot bizakodásának a 25 éves versenyző a mob.hu-nak adott videóinterjúban.

Heidum elmondta, pofonként élte meg a mostani eredményt, különösen azt nehezményezte, hogy az oroszoktól is simán kikaptak, holott korábban bizonyították, nincs ekkora különbség a két váltó között, sőt!

A Magyar Csapat húzóembere hozzátette, az is hátráltatta őket, hogy három napja nem voltak ezen a jégen, csak az edzőpályán gyakorolhattak, de a legnagyobb problémaként a következőket említette:

„A fejünk nem volt teljesen ott, nem éreztük a támogatást magunk körül. Sok minden hiányzott a mai napból, de ezt magunknak kell megoldanunk a lányokkal.”

Heidum nem tartja jó ómennek, hogy Keszler Andrea a 3-as pályáról rajtol a jövő keddi B döntőben, azt ugyanakkor a pozitívumok közé sorolja, hogy ezúttal nem lesznek olyan váltók, amelyek húznák a többi, kevésbé versenyképes csapatot.

A váltó futamáról bővebben: ITT!

(Fotó: MOB/Kovács Anikó)