Szocsi 2014: Hír apró

Szocsi 2014: Hír apró

2014. 02. 07.
Megosztás

Edzésbe állt a jamaicai bobcsapat.

Csütörtökön már edzhetett a szocsi téli olimpia helyszínén a jamaicai bobcsapat, miután éjjel megérkeztek a hiányzó felszerelések. Winston Watts kormányos elmondta: hajnalban kapták meg a bob korcsolyáit. Egyetlen probléma akadt a felszerelést tartalmazó csomaggal: az orosz biztonságiak az ellenőrzés után elfelejtették visszacsukni a fehérjekoncentrátumos doboz tetejét, így amikor felvette a sisakját, rengeteg por hullott az arcába.

A jamaicai bobcsapat – amelynek 1988-as, calgaryi olimpiai szerepléséről film is készült – 2002 óta először vesz részt a téli játékokon. Megfelelő támogatás hiányában 80 ezer dollárt gyűjtöttek össze a gárda tagjai az utazás finanszírozására.

Blatter szerint a NOB korhatár szabálya nem korrekt

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget (FIFA) irányító Joseph Blatter szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) el kellene törölnie azt a szabályát, amely szerint 70 éves kor fölött le kell mondaniuk a tagoknak. A korhatárról szóló szabályt 1999-ben vezették be azzal a kivétellel, hogy az ennél korábban NOB-tagságot kapó sportvezetők 80 éves korukig vállalhatnak szerepet a szervezetben.
„Ez diszkriminatív szabály, nem a kora miatt kell megválasztani valakit, hanem annak tükrében, hogy el tudja-e látni a munkáját vagy sem” – fejtette ki álláspontját a 77 éves Blatter, aki 1999-ben, még az új szabály bevezetése előtt lett NOB-tag.

Újabb nyolc évig a támogatók között a japán óriás

További nyolc évig, 2024-ig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kiemelt támogatója marad a Panasonic. A japán elektronikai óriáscég 1985 óta működik együtt a NOB-bal, és egyike a tíz csúcsszponzornak (Coca-Cola, AtoS, Dow Chemical, General Electric, McDonald’s, Omega, Panasonic, Procter&Gamble, Samsung, Visa). A korábbi támogatói megállapodás 2016-ig szólt.
A 2016-os riói olimpiával záruló ciklust követően két ázsiai olimpia lesz: 2018-ban a dél-koreai Pjongcsang téli, 2020-ban Tokió pedig nyári ötkarikás játékoknak ad otthont.

Lemarad a kétszeres NHL-gólkirály a tornáról

Nem gyógyult fel teljesen novemberi sípcsonttöréséből Steven Stamkos, az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) kétszeres gólkirálya, így nem játszhat a pénteken kezdődő szocsi téli olimpián címvédőként induló kanadai válogatottban.

A Tampa Bay Lightning centere – aki éppen a megnyitó napján ünnepli 24. születésnapját – elmondta: nagyon szomorú, hogy lemarad a tornáról. Úgy érzi, mindent megtett a felépüléséért, de nincs még százszázalékos állapotban.

A kétszeres All Star-válogatott Stamkos sérülésekor – holtversenyben – vezette a góllövő- és a pontlistát.

A kanadai válogatott péntekig nevezi meg, ki pótolja: klubtársa, Martin St. Louis, a philadelphiai Claude Giroux, a pittsburghi James Neal és carolinai Eric Staal esélyes a behívóra.