Szocsi 2014: Így áll fel a női váltó a B döntőben (videókkal)

Szocsi 2014: Így áll fel a női váltó a B döntőben (videókkal)

2014. 02. 17.
Megosztás

A keddi B döntő előtti utolsó edzésen Telegdi Attila kijelölte a magyar csapat összetételét a rövidpályás gyorskorcsolyázók női váltójában.

„Az elmúlt napok edzései és a várható taktika alapján Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Kónya Zsófia és Lajtos Szandra került be a váltóba” – mondta az edző a MOB Sajtóirodájának, ami egyúttal azt jelenti, hogy Darázs Rózsa maradt ki a négyesből.

A kedden 11:54 órakor rajtoló futamban mindössze két ellenfelük lesz a magyaroknak, mivel az elődöntőben a hollandokat kizárták. Ahhoz, hogy a váltó biztosan elérje a célját, a pontszerzést jelentő legjobb hatba kerülést, az orosz és a japán csapat egyikét kell legyőznie.

A magyarok akkor is pontszerző helyen végezhetnek, ha végül harmadikként érnek célba, ha ugyanis a finálé négy résztvevője közül szabálytalanság miatt kizárnak egy váltót, akkor azt a mezőny végére sorolják be.

Heidum Bernadett rendkívül pozitívan nyilatkozott a kisdöntő előtt, és elmondása szerint sem őt, sem a csapat többi tagját nem zavarta meg a hatalmas médiaérdeklődés, amely a női váltót övezi/övezte odahaza:

Darázs Rózsa tudomásul vette az edző döntését, és minden támogatást megad társainak a futam előtt, a lelátón pedig a szurkolásból is kiveszi majd a részét:

Kónya Zsófia nagyon boldog, hogy visszakerülhetett a csapatba, és még nagyobb benne a bizonyítási vágy annak tudatában, hogy a szülei is a csarnokban szorítanak majd érte:

(Fotó: MOB/Kovács Anikó)