Szocsi 2014: Így néz ki a mieink szállása – videó

Szocsi 2014: Így néz ki a mieink szállása – videó

2014. 02. 04.
Megosztás

A Magyar Csapat tagjait a nagyközönség többnyire csak a versenypályán láthatja majd a napokon belül kezdődő szocsi olimpia alatt, most azonban megismerkedhetünk a szállásukkal a Hegyvidéki Olimpiai Faluban, köszönhetően lelkes idegenvezetőinknek.

Az alábbi videón Szabó Milán és Simon Ágnes sífutók mutatják be, hol alszanak és készülnek a versenyekre, mi pedig mindjárt meglepődünk: a versenyzőket koedukált szobákban szállásolták el a szervezők. A nemekre nem, csak a sportágakra voltak tekintettel.

Alkalmi túravezetőink a mellettük lévő szobába is elkalauzolnak minket, ahol Szőcs Emőke és Gombos Károly sílövők pihenhetik ki az edzések és a versenyek fáradalmait.

Szabó Milán szerint az apartmanház minden igényt kielégít, annak ellenére, hogy az alig felszerelt konyhában a víz sincs bekötve. A rendezők az étkezésről ugyanakkor gondoskodnak, így ezek az apró kellemetlenségek senkinek sem okoznak fejfájást.

A sportolók az első két napot még más szálláson töltötték, ahol viszont fűtés sem volt, 13 fokban kellett vacogniuk, ám a vezetésnek időközben sikerült elintéznie, hogy más apartmanba költözhessenek.

Szabó Milán képei a sífutópályáról: