Szocsi 2014: Kerékpárral az olimpiára

Szocsi 2014: Kerékpárral az olimpiára

2014. 02. 05.
Megosztás

Megérkezett a pénteken kezdődő szocsi téli olimpiára az a francia önkéntes, aki az út nagy részét kerékpárral tette meg.

Jacky Delaup (képünkön, középen) a játékok sajtószolgálatának szerdán elmondta: január 7-én indult el lakhelyéről, Courchevelből, de az Alpokban nem tudott bringázni, így busszal ment először Torinóba, majd Bolognába.

Innen indult a kerékpáros túrája, letekert Bariig, onnan pedig komppal ment át Albániába. Ezt követően Szalonikibe hajtott, onnan Isztambulon keresztül Trabzonig. Innen komppal szeretett volna eljutni Szocsiba a Fekete-tengeren keresztül, de végül repülővel tette meg az út hátralévő részét.

Delaup összesen hat országot érintett, és 2500 kilométert tett meg. Hazafelé repülőn utazik.

(MTI, fotó: courchnet.com)