Szocsi 2014: Keszler Andrea indul 500 méteren

Szocsi 2014: Keszler Andrea indul 500 méteren

2014. 02. 08.
Megosztás

Keszler Andrea indulhat a rövidpályás gyorskorcsolyázók női 500 méteres számában a Szocsiban zajló téli olimpia hétfői versenynapján.

"Ő vívta ki a kvótát és nem következett be olyan nem várt esemény, ami miatt mást indítanánk" - indolta a döntést az MTI-nek Darázs István szakágvezető, aki hozzátette, a női váltó négy tagját elég aznap kijelölnie a szakvezetésnek.

Hétfőn a női 500 méter selejtezője mellett a férfi 1500 méteres versenyt rendezik meg, melyben mindhárom magyar, Béres Bence, Knoch Viktor és Liu Shaolin Sándor is indulhat. Az aznapi programban szerepel még a női váltó elődöntője, itt a magyar csapat számításai szerint a kanadai, a dél-koreai és az orosz négyessel kell megküzdenie a magyar stafétának.

"A kanadai és a dél-koreai váltó nagyon erős, de az oroszokat le tudjuk győzni" - mondta a várható riválisokról a 19 esztendős Kónya Zsófia, aki az idei Európa-bajnokságon 1500 méteren és a váltóval is bronzérmes volt.

"Nagyon várom már a váltót. Mentálisan és fizikálisan is fel vagyok készülve, szerintem a formaidőzítéssel sem lesz gond" - mondta a váltóval 2009-ben Európa-bajnok Heidum Bernadett, a magyar csapat zászlóvivője.

A 25 éves versenyző szerint a B döntő lenne a realitás, de tapadni kell majd a dél-koreai és a kanadai váltóra, hogy ha a riválisok hibáznak, akkor ott legyenek és kihasználhassák azt. Megjegyezte, a kvalifikációs sorozat már bebizonyította számukra, hogy nincs lehetetlen és bármi megtörténhet, így az első világkupaverseny után temették a magyar váltót, aztán a másodikon mégiscsak sikerült a kvótaszerzés.

Heidum saját bevallása szerint egyéniben elsősorban az 1500 méterre készül, mert az ment neki a legjobban, a kontinensviadalon ezen a távon ezüstérmes lett.

"Túl rossz a rajtom a legrövidebb távhoz, viszont az állóképességem kifejezetten jó, ezért a leghosszabb, 1500-as táv fekszik nekem a legjobban" - mondta az MTI-nek Heidum.

Szombaton az egész magyar rövidpályás gyorskorcsolyázó csapat doppingellenőrzésen esett át, amely vérvételből állt, de Heidumot egy nappal korábban is vizsgálták, akkor neki vizeletmintát kellett szolgáltatnia. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, az elmúlt egy hónapban négy-öt alkalommal volt doppingellenőrzésen.

(Forrás: MTI)