Szocsi 2014: Isten éltesse a szánkót!

Szocsi 2014: Magyar erőnléti edzője van a legendás olasz szánkósnak

2014. 02. 13.
Megosztás

Magyar szakember is segíti Armin Zöggeler legendás olasz szánkós felkészülését: Guba Milán erőnléti edzőként tevékenykedik a szocsi téli olimpián bronzérmes sportoló mellett.

"Nagyon jó vele dolgozni, rendkívül kiegyensúlyozott személyiség" - mondta a hat olimpiáján egyesben két arany-, egy ezüst- és három bronzérmet begyűjtött 40 éves sportemberről a tréner, aki hozzátette, vele korából fakadóan már más feladatokat kell elvégeztetni, mint a fiatalabbakkal.

A TF-n végzett szakember elárulta, szánkóban rendkívül fontos a rajt, mert ott vesz lendületet a versenyző, s ehhez nagyon jól kidolgozott felsőtest szükséges. Megjegyezte, a fiatalokkal ennek megfelelő gyakorlatokat végeztet, ugyanakkor a Kannibál becenévre hallgató Zöggelernél a fittség megőrzésén van a hangsúly. A hatszoros világbajnok elismertségét jelzi, hogy Szocsiban az olasz küldöttség zászlóvivője volt a múlt pénteki megnyitó ünnepségen.

"Négy éve élek Olaszországban, Bolzano alatt, mert a feleségem dél-tiroli. Három éve a helyi hokicsapat erőnléti edzője lettem, s egy éve kerültem az olasz szánkócsapathoz. Óriási megtiszteltetés, hogy itt dolgozhatok" - mondta az MTI-nek Guba Milán.

A magyar edző beszélt a kenuban olimpiai bajnok Pulai Imréről is, aki szánkósként éppen csak lemaradt a szocsi játékokról:

"Eszméletlen munkát fektetett bele, hogy kijusson az olimpiára, nagyon sajnálom, hogy nem sikerült neki. Két olimpiai éremmel a birtokában, 46 évesen bevállalni azt, hogy 130-cal száguldjon le egy jégcsatornában, ez elismerésre méltó és becsülendő. Amennyire tudom, most sem akarja abbahagyni és ötvenesztendősen is megpróbálja, hogy részt vegyen a következő téli olimpián."

A szánkóversenyek csütörtökön fejeződnek be Szocsiban az ötkarikás játékokon először szereplő váltóviadallal.

(MTI)