Szocsi 2014: Miklós Edit síző és Szabó Bence MOB-főtitkár is megérkezett az olimpia helyszínére

Szocsi 2014: Miklós Edit síző és Szabó Bence MOB-főtitkár is megérkezett az olimpia helyszínére

2014. 02. 05.
Megosztás

Az alpesi síző Miklós Edit is megérkezett Szocsiba, így most már mind a 16 magyar versenyző együtt várja a XXII. Téli Olimpiai Játékok pénteki megnyitóját. Szerdán hajnalban landolt az a gép, mellyel a MOB főtitkára és sportigazgatója utazott a tengerparti városba.

Szabó Bence főtitkár a magyar delegáció vezetőjének, Borkai Zsoltnak a helyetteseként, míg Fábián László sportigazgató olimpiai attaséként vesz részt a szocsi olimpián. A mellett, hogy mindkét sportvezető olimpiai bajnok, több olimpián is részt vettek, ebben a beosztásukban azonban először tagjai a magyar delegációnak ötkarikás játékokon.

„Nemcsak az első téli, hanem az első olimpiám is a szocsi lesz a MOB főtitkáraként, hiszen 2012-ben Londonban még sportigazgatóként képviseltem a szervezetet. A rövid pályás gyorskorcsolyázók révén bizakodhatunk a pontszerzésben, és a hazai síszövetség is optimistán várja Miklós Edit szereplését. Nem elképzelhetetlen, hogy az alpesi síző pontot szerez, aminek mi is nagyon örülnénk, bár az eddigi eredményei alapján talán távolinak tűnik az első hat hely valamelyike. Tudjuk, hol a helyünk a világban, szem előtt tartjuk a coubertini eszmét, bízunk a tisztes helytállásban, amit sérülés- és doppingmentesen kell elérnünk. Ha az olimpia hatására többen kapnak kedvet a téli sporthoz az országban, többen mennek le a korcsolyapályákra, már elégedettek lehetünk. Szocsiban megnézhettem az előkészületeket, fantasztikus csodalétesítményeket húztak fel az oroszok, a szervezők közül sokan olyan tehetséges fiatal generáció tagjai, akik külföldön tanultak és több nyelven beszélnek. Oroszország elnöke, Vlagyimir Putyin személyes ügynek tekinti az olimpiát, és az oroszok meg is fogják mutatni, hogy csodálatos játékokat tudnak rendezni. A téli olimpiákon induló versenyzők létszáma kisebb a nyári játékokéhoz képest, egyébként a verseny ugyanakkora volumenű. Indokoltnak tartom a szigorú helyszíni biztonsági intézkedéseket és remélem, hogy minden rendben lesz Szocsiban” - nyilatkozta a MOB főtitkára, még elutazása előtt.

(Foto:facebook)