Szocsi 2014: nem indul a doppinggyanús orosz sílövőnő az olimpián

Szocsi 2014: nem indul a doppinggyanús orosz sílövőnő az olimpián

2014. 01. 31.
Megosztás

Nem állhat rajthoz a jövő pénteken kezdődő szocsi téli olimpián Irina Sztarih orosz sílövő, miután a Nemzetközi Biatlonszövetség (IBU) kedden pozitív doppingminta miatt felfüggesztette a versenyzési jogát.

A 26 éves, éremesélyesként számon tartott sportolót az orosz sportági szövetség kitette az olimpiai csapatból, s erről közleményben számolt be csütörtökön.

Sztarih – aki a világkupa-sorozat összetett versenyében a hatodik helyen áll – a hazája szövetségének címzett levelében azt írta, meglepte, hogy az IBU arról értesítette, pozitív lett a doppingellenőrzéskor leadott mintája.

„Higgyék el, őszintén sajnálom, hogy egy ilyen jellegű hír kapcsán vetődött fel a nevem” – fogalmazott a biatlonos, aki elsősorban a sprint számokban erős.

Az orosz szövetség egyelőre nem közölte, ki indul Sztarih helyett Szocsiban.

Kedden az IBU azt közölte, összesen három orosz, illetve litván sílövő versenyzési jogát függesztette fel doppinggyanú miatt, s erről a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NBO) is értesítette.

(Forrás: MTI)