Szocsi 2014: Német arannyal mutatkozott be a női síugrás

Szocsi 2014: Német arannyal mutatkozott be a női síugrás

2014. 02. 12.
Megosztás

Először szerepelt a téli olimpiák műsorán a női síugrás normálsáncversenye. A győzelmet a német Carina Vogt szerezte meg az osztrák Daniela Iraschko-Stolz és a francia Coline Mattel előtt.

A világbajnoki címvédő amerikai Sarah Hendrickson volt az első női síugró az olimpiák történetében, és 94 méteres ugrásával meg is adta a sporttörténelmi verseny alaphangját. Az első sorozat után azonban ez mindössze a 19. helyhez volt neki elég. Némi meglepetésre az élen a német Carina Vogt állt egy 103 méteres ugrással, de mindössze egy ponttal előzte meg a francia Coline Mattelt és szűk hárommal a világkupa éllovasát, a japán Takanasi Szarát.

Ők hárman kiemelkedtek a többiek közül, mögöttük azonban elég sűrű volt a mezőny, talán ennek is köszönhető volt, hogy elég nagy volt a mozgás a hátsó régióban. Amikor az éllovas hármas következett, akkor a 2011-es világbajnok osztrák Iraschko állt az élen, aki a nap leghosszabb ugrását mutatta be, 104 és fél méterig szállt, és az ötödik helyről került az élre.

Ez még Takanasinak is magas volt, ő csak 98 és felet ugrott, és végül második lett. Coline Mattel még ezt is alulmúlta eggyel, és ő a harmadik helyre kapott besorolást. Ugyaneddig (97.5) szállt Vogt is, de neki ez is elég volt az első helyhez és a történelmi olimpiai bajnoki címhez.

Szocsi 2014

SÍUGRÁS, NŐI NORMÁLSÁNC
Olimpiai-bajnok: Carina Vogt (Németország) 247.4 pont (103.0m; 97.5m), 2. Daniela Iraschko-Stolz (Ausztria) 246.2 (98.5; 104.5), 3. Coline Mattel (Franciaország) 245.2 (99.5; 97.5), 4. Takanasi Szara (Japán) 243.0 (100.0; 98.5), 5. Evelyn Insam (Olaszország) 242.2 (98.5; 99.0), 6. Maja Vtic (Szlovénia) 241.9 (100.5; 100.5)

(Forrás: NSO)