Szocsi 2014: szoros a verseny a női műkorcsolyázóknál

Szocsi 2014: szoros a verseny a női műkorcsolyázóknál

2014. 02. 20.
Megosztás

A rövid programmal a női műkorcsolyázók is megkezdték a küzdelmeket az oroszországi Szocsiban zajló téli olimpián. A csütörtöki kűr előtt a címvédő és kétszeres világbajnok dél-koreai Kim Ju Na (a képen) vezet, aki mindössze 28 századdal előzte meg az orosz Adelina Szotnyikovát, és nyolc tized ponttal kapott többet, mint az olasz Carolina Kostner, így izgalmas kűr várható csütörtökön.

Az esélyesek közül éppen a címvédő koreai mutathatta be először gyakorlatát, tizenhetedikként lépett jégre a harminc tagú mezőnyből, s remek programját 74.92 pontra értékelték a bírák, így majdnem 14 egységgel előzte meg az addigi éllovas amerikai Polina Edmundsot. A következő csoportból az amerikai Gracie Gold tudta megközelíteni Kim pontszámát, de azért hattal ő is elmaradt tőle.

Az utolsó csoportra azért még maradt néhány ász, elsőként például a csapatban, Szocsiban már olimpiai aranyat szerző és az idei budapesti Eb-n is győztes orosz Julija Lipnyickaja, aki hazai jégen korcsolyázva egyszer elesett, így 65.23-mal csak a harmadik helyre jött fel. A korábbi világ- és ötszörös Európa-bajnok olasz Carolina Kostner viszont olyan szép programot produkált, hogy mindössze nyolc tizeddel maradt el az éllovastól.

Utolsó előttiként az idei Európa-bajnokságon ezüstérmes orosz Adelina Szotnyikova lépett jégre, aki Lipnyickajával ellentétben hibátlan gyakorlattal rukkolt ki, és bármilyen hihetetlen, éppen befért a Kim és Kostner közötti nyolctizedes résbe. A legnagyobb kihívó, a korábbi kétszeres világbajnok japán Aszada Mao zárta a sort, aki viszont szinte esett-kelt a jégen, mindössze 55.51 pontot kapott, és csak a 16. helyről várja a csütörtöki kűrt, amelyben már csak a mai legjobb huszonnégy versenyző mutathatja meg tudását.

Szocsi 2014

MŰKORCSOLYA, NŐI EGYÉNI

Állás a rövidprogram után

  • 1. Kim Ju Na (Dél-Korea) 74.92 pont
  • 2. Adelina Szotnyikova (Oroszország) 74.64
  • 3. Carolina Kostner (Olaszország) 74.12
  • 4. Gracie Gold (Egyesült Államok) 68.63
  • 5. Julija Lipnyickaja (Oroszország) 65.23
  • 6. Ashley Wagner (Egyesült Államok) 65.21



Pljuscsenko nem zárja ki, hogy indul 4 év múlva

Nem zárja ki, hogy „célba veszi” a 2018-as pjongcsangi olimpiát Jevgenyij Pljuscsenko, az oroszok sztárműkorcsolyázója, aki előbb sérülés miatt visszalépett a szocsi játékoktól, majd bejelentette visszavonulását.

„Ha kell, akár tízszer is megműttetem magam. Nem zárom ki, hogy megpróbálkozom az ötödik olimpiámmal” - jelentette ki a 31 éves Pljuscsenko, aki a múlt csütörtöki rövidprogramra készülve bemelegítés közben sérült meg. A 2006-ban, Torinóban olimpiai bajnok, háromszoros világ- és hétszeres Európa-bajnok orosznak egy sikertelen ugrásban megrándult a dereka. A korábban komoly műtéten áteső Pljuscsenko erős fájdalomra panaszkodott, és bár a közönség hosszan biztatta, végül úgy döntött, nem vállalja a versenyzést.

Az orosz szövetség január 22-én döntött úgy, hogy a csapatverseny mellett Jevgenyij Pljuscsenkót indítja egyéniben is, jóllehet a nemzeti bajnokságban a sztársportoló második lett Makszim Kovtun mögött. Utóbbi viszont csak az ötödik helyen végzett a budapesti Európa-bajnokságon, ezért a szövetség – zárt kapus összevetés után – Pljuscsenko mellett döntött. Az oroszoknak a férfiak olimpiai mezőnyében csak egy kvótájuk volt, így ugyanannak a versenyzőnek kellett indulnia egyéniben és a csapatversenyben is.

A múlt héten a téli olimpiák történetében először megrendezett műkorcsolya-csapatversenyben a Pljuscsenko vezette orosz csapat bizonyult a legjobbnak. A 31 éves sportolónak az volt a negyedik olimpiai érme.

(Forrás: NSO)