Szocsi 2014: Talált tárgyak irodája nyílt az olimpián

Szocsi 2014: Talált tárgyak irodája nyílt az olimpián

2014. 02. 09.
Megosztás

Talált tárgyak irodája kezdte meg működését Szocsiban, annyi elvesztett holmi vár gazdájára a téli olimpia helyszínén - jelentették be vasárnap az orosz szervezők.

Az olimpiai park bejáratánál megnyílt központban több mint száz tárgyat őriznek, és reggel 8-tól éjjel egyig várják a tulajdonosok megjelenését.

Az ötkarikás játékok látogatói és résztvevői leggyakrabban az igazolványukat és mobiltelefonjukat hagyják el.

A talált tárgyak olimpiai központjában elmondták, hogy a pénteki megnyitón valaki még a táskáját is elvesztette, benne egy értékes táblagéppel. A játékokon dolgozó egyik önkéntes azonban megtalálta és leadta a holmit. Az a család, amelyhez a táska tartozott, csak a gyorsvasúton fedezte fel a veszteséget, és másnap tértek vissza érte Szocsiba.

Harmadik napja őrzik egy japán turista útlevelét is a szocsi olimpiai parkban, és mert az illető nem kereste eddig a fontos dokumentumot, a külügyminisztériumon keresztül fogják felkutatni a feledékeny külföldit.

(MTI)