Szocsi 2014: újabb kanadai arany a siakrobatáknál

Szocsi 2014: újabb kanadai arany a siakrobatáknál

2014. 02. 11.
Megosztás

A női síakrobaták slopestyle (lejtő) versenyszámának döntőjében ismét kanadai siker született. Az előző nap a férfiak moguls számában is kanadai sportoló állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.

A döntő első sorozata után Dara Howell (a képen) vezetett, aki a maximális 100 pontból 94.20-at kapott a gyakorlatára. Mivel az őt követő Logannak majd tíz ponttal kevesebbje volt, így borítékolni lehetett, hogy a kanadai minimum dobogós lesz a második sorozatot követően is (a két gyakorlatból a jobbik pontszáma számít a végeredménynél), míg a harmadik helyen az ausztrál Anna Segal állt.

A második sorozat elején több rontott gyakorlatot is bemutattak a versenyzők, így nem nagyon sikerült javítaniuk. Segal is elesett a végén, így nem tudott előrébb lépni, de szerencséje volt, mert a mögötte álló svéd Emma Dahlström ugyan tudott javítani, de csak két és fél pontot, így végül nem előzte meg. Logan is elesett gyakorlata végén, a kanadai Yuki Tsubota pedig olyan szerencsétlenül esett az egyik nagy ugrása végén, hogy nem tudott saját lábon lejönni a pályáról, úgy kellett hordágyon lehozni.

A brit Katie Summerhayes volt az első, aki jelentősen előre tudott lépni, a tizedik helyről a hatodikra jött fel, de a kanadai Kim Lamarre őt is felül tudta múlni: a tizenegyedikről egészen a harmadikig ugrott. Már csak Howell volt hátra, aki tét nélkül, már olimpiai bajnokként vágott neki a pályának. Nem is vitte túlzásba, ezúttal csak 48.40 pontot kapott, de különösebben ez nem zavarta.

Szocsi 2014
SÍAKROBATIKA, NŐI LEJTŐ
Olimpiai-bajnok: Dara Howell (Kanada) 94.20, 2. Devin Logan (Egyesült Államok) 85.40, 3. Kim Lamarre (Kanada) 85.00, 4. Anna Segal (Ausztrália) 77.00, 5. Emma Dahlström (Svédország) 75.40, 6. Yuki Tsubota (Kanada) 71.60

A hivatalos eredményt itt megtalálja.

(Forrás. NSO)