Lindsey Vonnt nem engedik a férfiak közé

Szocsi 2014: Vonn óvatos az olimpiával kapcsolatban

2013. 11. 28.
Megosztás

A női lesiklásban címvédő amerikai Lindsey Vonn-nak kétségei vannak afelől, hogy részt tud-e venni februárban a szocsi téli olimpián.

A 29 éves alpesi síző először beszélt nyilvánosan azóta, hogy november 19-én edzésen jobb térdében részlegesen elszakadt az elülső keresztszalagja. Ahogy fogalmazott, úgy érzi, jól halad a rehabilitációja, de amíg nem kezdheti meg a havas tréningeket, addig óvatos az ötkarikás részvételét illetően.

„Napról napra javul az állapotom, de a következő napok lesznek igazán döntőek, amikor itt Vailben megkezdem a havas felkészülést. Ha a térdem bírja a terhelést, akkor jövő héten indulok a kanadai világkupafutamon" – mondta a kétszeres világbajnok versenyző.

Vonn a februári világbajnokságon is súlyos balesetet szenvedett a lesiklóversenyen. Akkor szintén a jobb térdében az oldalsó és a keresztszalag is elszakadt, emellett sípcsonttörést is szenvedett.

(Forrás: NSO)