A menekültkérdésben is egyeztetett a NOB elnöke

Szolidaritási program: félmilliárd dollárt oszt szét a NOB

2016. 11. 12.
Megosztás


Több mint 500 millió dollárt oszt szét a szolidaritási program keretében a következő három esztendőben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) – írja az olympic.org.

A riói és a 2018-as pjongcsangi olimpia közvetítési jogdíjaiból befolyó összegből 509 millió dollárt oszt szét a NOB a nemzeti olimpiai bizottságok között – 2013 és 2016 között 16 százalékkal kevesebb, 439 millió dollár jutott erre a célra.

Az olimpiai szolidaritási program keretein belül a nemzeti olimpiai bizottságok a kapott összeget a versenyzők felkészülésének támogatására, az edzők és szakmai stábok továbbképzésére, valamint az olimpiai mozgalom népszerűsítésére használhatják.

A NOB a támogatásból fordít a menekült olimpiai csapat – mely Rióban szerepelt először az ötkarikás játékok történetében – támogatására is.

(MOB)