Szombaton a gyorskorcsolyázó Nagy Konrád is bemutatkozik, short track, alpesi sí is a programban

Szombaton a gyorskorcsolyázó Nagy Konrád is bemutatkozik, short track, alpesi sí is a programban

2014. 02. 14.
Megosztás

Sűrű nap lesz a szombati magyar szempontból Szocsiban, három sportágban is érdekelt lesz olimpai csapatunk. Az alpesi sízők és a rövidpályás gyorskorcsolyázók újra bizonyíthatnak, továbbá bemutatkozik egyetlen gyorskorcsolyázónk, Nagy Konrád.

Nagy Konrád korábban rövidpályás gyorskorcsolyázó volt, a tavalyi, debreceni világbajnokságon még a short track-esek sorát erősítette, majd év közben tért át a nagypályás versenyzésre, az olimpiai számban, 1500 méteren szerzte meg a kvalifikációt. Céljaként azt fogalmazta meg korábban, hogy Szocsiban beférjen a legjobb 16 versenyző közé.

A debreceni sportoló, új sportágában már tavaly ősszel megmutatta kiváló formáját, előbb 5000 méteren, majd 1500 méteren futott új csúcsot. A december végi, trentói Universiadén, 1500 méteren hatodik lett, 1000 méteren világkupaszintet futott; 2013-ban, legjobb világkupahelyezését nyújtva 12. helyen fejezte be a versenyt.

Nagy Konrád két hete tartózkodik Szocsiban, saját bevallása szerint hasznos volt számára az akklimatizálódás időszaka, többször jégre tudott menni. "A pénteki edzést is jól teljesítettem, azt éreztem, hogy edzésről-edzésre jobbat tudok nyújtani. A szállással és a szervezéssel meg vagyok elégedve, nem tapasztaltam azokat a negatívumokat, amiket a hírekben lehetett hallani" - mondta a mob.hu-nak a sportoló, akinek az egyik legnagyobb élményt a cseh-svéd jégkorongmérkőzés jelentette Szocsiban. Az elvárásokat tekintve a gyorskorcsolyázó azt mondta, 110-120 százalékon akar teljesíteni, az első húszba szeretne bekerülni, ez akár az első háromszáz méteren eldőlhet, "a rajtnál kell beleadnom mindent, az első háromszáz méternek úgy kell sikerülnie, ahogy a nagy könyvben meg van írva, és utána a három köröm is jó lesz" - tette hozzá az egykori diákolimpiai résztvevő hokis, aki már a következő négy évben is gondolkozik...

Szocsiban az 1500 méteres futamokat 14.30 és 16.30 óra között rendezik, Nagy Konrád a 8. párosban rajtol.

Az alpesi sízők már reggel 8 órakor megkezdik a küzdelmeket, Miklós Editért és Berecz Annáért a szuper óriás-műlesiklás alkalmával szurkolhatunk (a fotón a két versenyző Kálomista Gáborral, a síszövetség elnökével). A lesiklás hetedik helyezettje, Miklós Edit korábban a Super G-vel kapcsolatban úgy nyilatkozott, ott már nincs veszteni valója, 15-én mindent kiad magából...

A rövidpályás gyorskorcsolyázóink két számban lesznek értintettek. Heidum Bernadett és Kónya Zsófia az 1500 méteres előfutamban áll rajthoz, Liu Shaolin Sándor és Knoch Viktor a csütörtöki előfutamok után az 1000 méteres negyeddöntőben folytathatja a küzdelmeket. Szombaton mindkét számban bajnokot avatnak.

Az 1500 méteres női futamokat 11.00 órától, a férfi 1000 méteres versenyt 11.43-kor kezdik.

"Nagyon gyúrtam az ezerötre eddig is, és nagyon sokat gondoltam rá" - mondta a mob.hu-nak Heidum Bernadett a szombati verseny előtt. Véleménye szerint nem realitás az A döntő - igaz, ez világkupán már sikerült neki -, bár mindent megtesz a sikerért. "Nem mondom, hogy lehetetlen, de ehhez mindennek össze kell jönnie. A realitás talaján maradva, szeretnék a legjobb tizenhat közé kerülni. Készen állok a harcra, nagyon erőszakos és harcos futamokra számítok" - hangsúlyozta a szocsi zászlóvivőnk, aki agresszív versenyzőtípusnak tartja magát. A Heidum Bernadettel készült teljes interjút az alábbi képre kattintva tekinthetik meg.

Kónya Zsófia szombaton, újoncként debütál olimpián. "Van bennem izgalom, de úgy gondolom, ez a javamra fog válni. Jól éreztem magam az utolsó edzésen, a lábamat is frissnek érzem. Jó formában érzem magam, remélem, jól fog sikerülni a szombati futam" - mondta bizakodóan Zsófia. "Ez a legnagyobb verseny, ahova egy sportoló eljuthat, ezért edzettem az elmúlt tíz évben. Szeretnék a legjobb tizennyolcba bekerülni, akkor már nagyon elégedett lennék" - tette hozzá a rövidpályás gyorskorcsolyázó.

A harmadik olimpiáján szereplő Knoch Viktor rutinos versenyzőnek számít. Véleménye szerint a hibákat ki kell használni és minél előrébb helyezkedni. "A nagy tempónál ritka az, hogy nincsen ütközés, ezekre fel kell készülni. Jó idővel jutottam tovább a selejtezőkből, így jó pályán indulok, jó rajttal elöl kellene maradnom" - vélekedett a versenyző.

Liu Shaolin Sándor elmondta, pozitívan áll a szombati versenyhez, sok erőt érez magában, bízik a jó szereplésben, a továbbjutásban. Sok szerencse, kipihentség kell a jó eredményhez, és mint hozzá tette, "akármi is megtörténhet". A versenyző a tervezett taktikáról az alábbi videóban beszél.

(Fotó: MOB/Kovács Anikó, MEFS)