Szombaton a triatlon is bemutatkozik Rióban

Szombaton a triatlon is bemutatkozik Rióban

2016. 09. 10.
Megosztás

Szombaton befejezik a csoportküzdelmeket az asztaliteniszezők, újabb sportágak képviselői mutatkoznak be a riói paralimpián. Szurkolhatunk többek közt a paratriatlonos Boronkay Péternek is.

Erőemelésben Mezei Katalin (-50kg) küzd a súlytárcsákkal. Szabó Nikolett négy éve a judo -70kg súlycsoportban bronzérmet szerzett, most szeretne előrébb végezni. (a súlycsoport sorsolása)

Triatlonban az igen tapasztal kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok Boronkay Péter szerepel. "Július végén tudtam meg, hogy jöhetek, előtte más versenyekre készültem, de aztán ez lett az idei fő viadal - fogalmazott. - Bízom benne, hogy jó helyezéssel tudok hazamenni. Tizenegyedikként jutottam ki, ennyien vagyunk a kategóriámban, s a cél az, hogy mindenképpen előrébb lépjek." Mint mondta, szerencsés helyzetben van, mert tavaly már volt itt a tesztversenyen, ugyanezen a pályán mentek, így ismeri a körülményeket. "Szeretném megjavítani az akkori időmet" - nyilatkozott a csonka bal karral született, 35 éves sportoló.
A triatlonosok sprint távon versenyeznek, azaz 750 métert úsznak, 20 kilométert kerékpároznak és végül 5 kilométert futnak. A bolyozás tiltott, tehát nem használhatják ki egymás szélárnyékát. "A futásomon tudtam javítani az elmúlt időszakban, az úszásban viszont van elmaradásom. A nyár elején volt egy komoly magánéleti problémám, eléggé lefogytam, s az úszáson éreztem, hogy elég sok erőt is vesztettem emiatt. A futásom viszont javult. Életem formájában vagyok, s megvan a kellő rutinom és tapasztalatom ahhoz, hogy egy jót tudjak itt versenyezni" - nyilatkozott Boronkay Péter.

Az úszóknál női 50 méter pillangón két magyar is rajtol. Kézdi Réka és Engelhardt Katalin közül utóbbi a tapasztaltabb, hiszen már a hetedik olimpián szerepel. Ráadásul ebben a versenyszámban az elmúlt olimpiákon két ezüst- és egy bronzérmet gyűjtött össze. 100 háton Pap Bianka fog versenyezni.

A magyarok szombati (szeptember 10-ei) részletes programja.

(MOB-MTI, fotó: MTI/Komka Péter, archív)