Szombaton indul a Nemzetközi Ifjúsági Mozgássérült Tábor

Szombaton indul a Nemzetközi Ifjúsági Mozgássérült Tábor

2012. 08. 03.
Megosztás

Balatonföldváron augusztus 4. és 11. között, 29. alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Ifjúsági Mozgássérült Tábor.

A Szuverén Máltai Lovagrend által szervezett eseménynek eddig 12 ország biztosított helyszínt. Csaknem három évtized alatt az ifjúsági találkozóknak összesen 13 ezer résztvevője volt. A tábort harmadik alkalommal rendezik meg Magyarországon, idén a házigazda szerepét a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tölti be.

A fogyatékossággal élő emberek ezúttal Balatonföldváron találkozhatnak négy kontinens huszonkét országából érkező sorstársaikkal. A szervezők mintegy 500 vendégre – köztük 110 kerekesszékben élő emberre – számítanak.

Az augusztus 5-én a helyszínen sajtótájékoztatón mutatják be a szervezők a nagyszabású rendezvényt, melyen részt vesz Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős helyettes államtitkára is.

(EEMI-Sport-sajtó, fotó:Beliczay László/MTI)