Szombaton is Carlsen győzött

Szombaton is Carlsen győzött

2013. 11. 17.
Megosztás

Pénteki győzelme után szombaton, a hatodik mérkőzésen ismét nyert a norvég kihívó, Magnus Carlsen a címvédő indiai Viswanathan Anand ellen a Csennaiban zajló sakkvilágbajnoki döntőben, és összesítésben 4-2-re vezet.

A döntő honlapjának tudósítása szerint a végjátékban Anand egy meglepő húzással rukkolt elő, de úgy tűnt, ennek ellenére remivel ér véget a parti. A sötéttel játszó Carlsen azonban megtalálta a módját, hogy a maga javára fordítsa a mérkőzést. Ehhez kellett Anand tévedése is, amit kritikus pillanatban követett el.

A maximum 12 partira tervezett döntő során két-két forduló után egy-egy pihenőnap következik, az utolsó mérkőzést a tervek szerint november 26-án játsszák. Ha addig egyik fél sem éri el a 6,5 pontot, azaz döntetlen az állás, négy rövidebb játékidejű, úgynevezett rapid összecsapásból álló rájátszás következik.
A sakkvilágbajnoki párosmérkőzés összdíjazása 1,85 millió euró (körülbelül 550 millió forint), ebből a győztes 1,1 milliót (326,5 millió forint) vihet haza.

(Forrás: mti)