Szombaton rajtol a Bécs-Pozsony-Budapest Ultramaraton

Szombaton rajtol a Bécs-Pozsony-Budapest Ultramaraton

2013. 10. 16.
Megosztás

A három országon és annak fővárosain, valamint 42 településen áthaladó BÉCS- POZSONY-BUDAPEST ULTRAMARATHON (BBU) futóverseny Európában egyedülálló.

Az öt napon át zajló esemény a profi hosszútávfutók mellett csapatoknak, kerékpáros túrázóknak, valamint az érdeklődő cégek dolgozóinak is kihívást jelent, mivel számukra is teljesíthető résztávokon indulhatnak (4+1 fős csapatokban).

Az utolsó napon betétfutásként lehet csatlakozni a BBU Nemzetközi Félmaratonhoz, ahova jelenleg is zajlik a regisztráció (www.bbu.hu). A start 2013. október 23. szerda, reggel 09:00, Budakeszi, Knáb János Általános Iskola.

A versenyen részt vesznek neves sportolóink is. Többek között: Vajda Attila (Olimpiai bajnok, kenu), Kovács Antal (Olimpiai Bajnok, cselgáncs), Csabai Edvin (Maratoni kenus, 17x-es világbajnok) és Kövér Márton (Maratoni kenus világbajnok)

Már hagyományosan ez évben is indul egy élsportolókból álló Bajnok Csapat, akik egyben KOLO emlékfutásként emlékeznek meg az elhunyt Kolonics György olimpikonunkról.