A Szöulban aranyérmes magyar férfi kardvívó válogatott ötösfogatának egyik tagja ez idő tájt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) sportszakmai főosztályának vezetője. Civilben pedig az Olimpiai bajnokok Klubjának 2016-ig megválasztott elnöke.

Amikor ismételten kerestem, Szöul végül csak megtette a magáét. Elvégre – bár többek között hat, világbajnoki aranyérmet is a magáénak mondhat – mégis csak ez sportpályafutásának legfényesebb állomása. Az 1980-as, moszkvai olimpián már szerepelt – a bronzérmet szerzett kardválogatott tagja volt – bajnok a magyarok számára elmaradt Los Angeles után érthetően tele volt bizonytalansággal az 1988-as, szöuli olimpia megrendezését illetően.

„A hidegháborús hangulat ugyan 2007-ben végre valamelyest enyhülni kezdett, de arra senki nem mert volna még egy évvel a játékok megnyitója előtt sem fogadni, hogy megint nem jön közbe valami. Azután megérkeztek a hivatalos meghívók a Nemzetközi Olimpiai bizottságtól (NOB) és 1987. december 22-én - a szocialista országok közül elsőként - a Magyar Olimpiai bizottság (MOB) hozta meg a játékokra készülő sportolók támogatását, illetve a felkészülést biztosító döntését – méghozzá ellenszavazat nélkül! Erre a történelmi jelentőségű bejelentésre az új Városházán került sor – igazából csak ettől kezdve készültünk felszabadultan, teljes erőbedobással.”

- A tények ismertek: válogatottunk a döntőig menetelt, ott pedig a szovjetek ellen arra is volt erejük, hogy 4-8-ról fordítsanak.

„Utólag persze könnyebb erről beszélni, de a miértre adható válasz nem változott. Hogy miért is tudtunk nyerni ebből a meglehetősen rosszul álló alaphelyzetből? Azért, mert az akkori ötös (Bujdosó Imre, Csongrádi László, Gedővári Imre, Szabó Bence és jómagam) olyan kardforgatókból állt, akik között mindig volt legalább kettő az adott napon, aki húzni tudta a csapatot és képes volt a másik társ esetleges gyengeségét is kiegyenlíteni. Akkor például Csongrádi „Csongi” volt az, aki beállításával, győzelmével egy nagyot lökött előre a döcögő szekéren. Más alkalmakkor mások alakítottak főszerepeket – a nemzetközi mezőnyben akkoriban csak a szovjetek és mi tudtunk kiállítani öt, klasszis vívót.”

- A csúcsra jutás évében már csaknem két évtizedes, sportágbeli múltra tekinthetett vissza, hiszen 1970-ben vette az első vívóleckéket. Nyilvánvaló, hogy sikerei eléréséhez edzői felkészítésre, emberi és szakmai támogatásra egyaránt szüksége volt.

„Hárman foglalkoztak velem érdemben pályafutásom során. Előbb Papp Bertalan vezetett egyre beljebb a vívás tudományába, majd tőle Pézsa Tiborhoz kerültem. A sort Fröhlich Péter zárja, aki 1984-től irányította a felkészülésemet. Mivel mindhármuktól nagyon sokat tanultam, így nagyon sokat köszönhetek is nekik, ezért sem szeretnék különbséget tenni közöttük. Azt viszont hangsúlyozottan szeretném megemlíteni, hogy hosszú pályám során a legtöbbet bátyámnak, Nébald Rudolfnak köszönhetem, akin „felnőttem”, akivel együtt lehettem világbajnok csapatnak is tagja.”

- Még az 1992-es, olimpiai csapatba is beverekedte magát; Barcelonában ezüstéremig jutott az a válogatott. 1993-ban vonult vissza. Ezt követően talán a közvélemény számára legérdekesebb állomásáról, a kardválogatott élén betöltött szakági vezetőedzői feladatköréről kérdezném.

„Több út vezet Rómába! Szerintem ez a fegyvernemenkénti szakvezetés nem működött rosszul. Az én csapatom például 2007-ben nem kis meglepetésre világbajnokságot nyert Szentpéterváron, mégsem tudott kijutni a pekingi olimpiára. Pedig nagyon közel álltunk a lehetőséghez, de 40-36-os vezetésről sem született meg a győzelem az amerikaiak ellen. Nem volt meg az az átütőerő, ami például 1988-ban bennünk megvolt. És nem véletlenül, hiszen abban az évben mind az öten Világkupákat nyertünk, de legalábbis tartósan a legszűkebb élmezőnyben csatáztunk. Én 2010-ben lemondtam, Kovács Tamás lépett a helyemre, de nem rajta múlt, hogy Londonban sem volt ott a magyar kardválogatott.”

- Korábban sok évig ügyvédként dolgozott, a sportágban is felelős posztot töltött be, legújabban pedig egy harmadik területen tűnt fel.

„Ha a terveimre kérdez, nem tudok szenzációval szolgálni. Jelenleg ez a munkám, erre igyekszem maximálisan koncentrálni. Hogy mit hozhat még az élet, arról jelenleg nincs fogalmam.”

- Nébald Györgyről, a szöuli győztesek egyikéről, mint magánemberről mit tudhatunk?

„Olivér fiam az Eger vízilabda csapatával bajnok lett. Melinda és Franciska lányaim 7 és 4 évesen, kóstolgatják az alapsportágakat. Feleségem, Mincza Ildikó a női párbajtőr válogatott mellett a három, kiemelt edző egyike. Ami pedig engem illet, jelentősen leszűkültek a korábbi lehetőségeim. Ma már annak is örülök, ha alkalomszerűen egy kis teniszre még futja az időmből.”

(Jocha Károly)