Sztárok a jégen: Műkorcsolya és Jégtánc EB Budapesten Szocsi előtt

Sztárok a jégen: Műkorcsolya és Jégtánc EB Budapesten Szocsi előtt

2013. 12. 05.
Megosztás

Hetedik alkalommal rendezi meg Budapest a Műkorcsolya és Jégtánc Európa- bajnokságot 2014. január 13. és 19. között a Syma csarnokban.


Utoljára 2004-ben, 10 évvel ezelőtt örülhetett a magyar közönség Sebestyén Júliának (a képen), aki hazai pályán siklott egészen az Európa-bajnoki címig. A januári EB-n is szerepet kap a - ma már edzőként tevékenykedő - kiváló sportolónő, a bajnokság látványos megnyitó és záró ünnepségén is láthatja őt a jégen a magyar közönség.

A december 5-én, csütörtökön rendezett sajtótájékoztató keretében többször elhangzott, a januári EB a közeledő téli olimpia egyfajta főpróbájának tekinthető. A szocsi játékok éremesélyes korcsolyázói nagy valószínűséggel ott lesznek az összesen 36 országból Budapestre érkező, 180 sportoló között. Az eddigi hazai Európa-bajnokságok történetében 15 budapesti bajnok közül 6 léphetett a következő téli olimpia dobogójának legfelsőbb fokára, így elvárás lehet a hagyomány 2014-es folytatása is.

„Ez a műkorcsolya és jégtánc legrangosabb eseménye a Szocsi előtti időszakban. A legjobbakat láthatjuk majd Budapesten!”- jelentette ki Sallak György a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség ügyvezető igazgatója.

Fent: Turóczi Dóra- Major Balázs, Vedres Mátyásné Berecz Ilona
Lent: Kulcsár Zsófia, Tóth Zoltán, Forgó Kristóf

Magyarország 2014-ben ugyan nem táplálhat sem olimpiai, sem EB dobogós reményeket, három lelkes fiatal indulónak azért szurkolhat januárban a hazai közönség. Bálint Csaba a MOKSZ pontozásos sportágak ágazatigazgatója mutatta be korcsolyázó fiataljainkat: jégtáncban a Turóczi Dóra- Major Balázs duó, műkorcsolyában – az első 24-be kerülést célul kitűző - Forgó Kristóf bizonyíthat a jégen.

„Vidám, fürge és igazán dinamikus párosról van szó.” – mesélt tanítványairól Vedres Mátyásné Berecz Ilona a jégtánc páros edzője. „Kedvezni szeretnénk a magyar szurkolóknak, így a Csárdáskirálynőre fognak korcsolyázni a versenyen”- árulta el a nevelő. A hamarosan kezdődő Universiadera készülő és világbajnoksági szereplést tervező páros férfi tagja, Major Balázs mesélt a mob.hu-nak a párosban sportolás előnyeiről és hátrányairól:

Nyilvánvalóan kéttényezős a dolog, így valamivel nehezebb a helyzet, mint az egyéni korcsolyában, de másik oldalról könnyebb is, mert tudjuk egymást segíteni lelkileg. Mind a ketten egyetemre járunk a korcsolya mellett, ott is meg kell felelnünk, ebben is tudjuk a másikat támogatni. Összességében úgy érzem ez inkább előny, mint hátrány. Elég rég óta alkotunk egy párt ez a nyolcadik szezonunk együtt, úgyhogy már nagyon megszoktuk egymást.”

A jégtánc páros esetében egy fiatal férfi és egy fiatal nő együtt készül és indul el a versenyeken, felmerülhet a kérdés, hogyan hatnak egymásra, hogyan egészítik ki egymást a sportban. Erről is őszintén mesélt a korábban a vívás felé is kacsingató jégtáncos:

„Mondhatjuk, hogy baráti kapcsolat alakult ki közöttünk Dórával, az év minden napján együtt dolgozunk így kialakul egy szoros kapcsolat. Mentálisan egyensúlyban vagyunk, annyira nem szoktuk túl stresszezni a versenyzést, van egy egészséges izgalom, de ez sose nyomja rá a bélyegét a produkciónkra. Néha persze előfordul egy kis hiszti, de az évek során ezt megtanulja kezelni az ember és minimalizálni tudja a munkára gyakorolt hatását.”

A magyar sportolóknak nincs könnyű dolguk a pontozásos sportágban: „Kis ország vagyunk, egy magyar korcsolyázónak lépésről-lépésre kell elérnie, hogy elismerjék.”- fogalmazott a párost felkészítő Berecz Ilona. Talán ez is lehet az oka, hogy a jégtánc és műkorcsolya sport manapság nem büszkélkedhetett kiemelkedő eredményekkel. A jövővel kapcsolatban Sallak György bizakodó: „A 16 kiemelt sportág közé tartozva támogatást kaptunk, amit felzárkóztatásra, utánpótlás nevelésre és a jövő építésére fogunk költeni. A 2018-as olimpián ott leszünk, műkorcsolyában és jégtáncban egyaránt!”- jelentette ki a MOKSZ elnöke.

A januári eseményt a kalocsai minta színesíti majd a Kalocsai Porcelánfestő Kft. jóvoltából. „Célunk, hogy a résztvevők valódi, tartós emléket vihessenek haza Budapestről”- nyilatkozta Szentesi Zoltán kft. ügyvezető igazgatója, mielőtt Sallak Györggyel aláírták a szponzori szerződést.

A nagy érdeklődésre számot tevő sajtótájékoztató, bizakodásra adhat okot a budapesti EB várható népszerűségével kapcsolatban. Minden jel arra mutat, hogy világklasszis sportolók, 7000 főt befogadó lelátórendszer, a HD minőségű közvetítések és látványos show műsorok szórakoztatják majd az érdeklődőket a helyszínen és a TV képernyők előtt egyaránt.

Már javában tart a jegyértékesítés, a belépők közel egyharmadát már külföldi vevőknek el is adták, de a www.ticketpro.hu honlapon, illetve a Ticketpro jegyárusító helyein még kaphatók a jegyek a hazai érdeklődök számára is.

(Bakanek Bianka)