Szocsi 2014: szoros a verseny a női műkorcsolyázóknál

Sztárok segítségét kéri a NOB

2014. 05. 19.
Megosztás

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság honlapja, az olympic.org világsztárok segítségével igyekszik példát mutatni a jelen sportolóinak.

A honlap első ízben Sir Clive Woodward világbajnok rögbiedzőt és Kim Clijsters korábbi világelső teniszezőt kérte fel arra, hogy tanácsot adjon a táplálkozással kapcsolatban, arról, hogyan lehet kimagasló sportteljesítményt nyújtani hosszú éveken, évtizedeken keresztül, illetve miképp lehet beilleszkedni a társadalomba az aktív pályafutás befejezését követően.

Clijsters elmondta, nagyon fontos, hogy a sportoló kizárólag olyan emberekkel vegye körbe magát, akikben maximálisan megbízik, emellett legyen fegyelmezett, profi, és élvezze azt, amit csinál.

A kétszeres Grand Slam-győztes belga szerint a legfontosabb szó a szenvedély, anélkül ugyanis nem érdemes profi sportolónak állni.

Clijsters azzal kapcsolatban is válaszolt nézői kérdésekre, hogy az anyaságot hogyan tudta összeegyeztetni az élsporttal (egy lány és egy fiú édesanyja).

Az olympic.org ezentúl minden hónapban szervez a mostanihoz hasonló videóinterjút, amelybe interaktív módon bármely érdeklődő becsatlakozhat a világháló segítségével.

A kérdezz-feleleken élsportolók, edzők, valamint sportvezetők osztják meg tapasztalataikat.