Születésnapos bajnokokat ünnepelt a MOB és az Olimpiai Bajnokok Klubja

Születésnapos bajnokokat ünnepelt a MOB és az Olimpiai Bajnokok Klubja

2017. 05. 12.
Megosztás


Kerek születésnapos olimpiai bajnokokat ünnepelt a Magyar Olimpiai Bizottság a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjával közösen pénteken a Larus étteremben. Az úszó Littomeritzky Mária 90, a vívó Rejtő Ildikó 80, a szintén vívó Schmitt Pál 75 esztendős.

Az ünnepelteket a MOB elnöke, Kulcsár Krisztián, az Olimpiai Bajnokok Klubjának első embere, Nébald György, az EMMI sportért felelős államtitkára, Szabó Tünde, Simicskó István honvédelmi miniszter, a BHSE társadalmi elnöke, Bodnár András, a MOB Mező Ferenc Sportbizotságának elnöke, valamint Kamuti Jenő, a Magyar Vívó Szövetség elnökségének tagja is köszöntötte. Az eseményen az olimpiai bajnoktársak mellett részt vett Fábián László, a MOB főtitkára is.

Littomeritzky Mária 1927. május 12-én született Szegeden. Részt vett az 1948-as, az '52-es és az '56-os olimpián. Londonabn a gyorsváltóval ötödik, Helsinkiben első, Melbourne-ben hetedik; egyéniben utóbbin pillangóúszásban, 100 méteren negyedik helyezést szerzett. A helsinki aranyváltónak mellette Novák Éva, Novák Ilona, Szőke Katalin és Temes Judit volt a tagja. A bajnoknő egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy személyesen megjelenjen az ünnepségen. Ezúton is jó egészséget és boldog születésnapot kívánunk.


Rejtő Ildikó
1937. május 11-én született Budapesten. Öt olimpián vett részt. 1964-ben Tokióban duplázott, egyéniben és Ágoston Judittal, Juhász Katalinnal, Marosi Paulával és Dömölky Lídiával csapatban is nyert, előtte és utána (1960-ban Rómában, illetve 1968-ban Mexikóvárosban és 1972-ben Münchenben) pedig három ezüst- és két bronzérmet nyert. A Nemzet Sportolója.


Schmitt Pál
1942. május 12-én született Budapesten. Párbajtőrvívásban 1968-ban Mexikóvárosban B. Nagy Pállal, Fenyvesi Csabával, Kulcsár Győzővel és Nemere Zoltánnal, valamint 1972-ben Münchenben Erdős Sándorral, Fenyvesi Csabával, Kulcsár Győzővel és Osztrics Istvánnal nyert olimpiát. A NOB tagja, a MOB tiszteletbeli elnöke; volt köztársasági elnök, a Nemzet Sportolója.

Kulcsár Krisztián MOB-elnök köszöntője az alábbiakban olvasható.


"Sokan átfogalmazták már a legendás mondást arra, hogy a magyarok kardjaitól... tőreitől... párbajtőreitől ments meg Uram minket, de ugye most elmondhatjuk itt ebben a körben, hogy ez valóban mennyire helytálló átírás!

Vívó nemzet vagyunk. Hazabeszélek, tudom, de hát ez az igazság. Ezt bizonyítja, hogy a vívás a mai napig az egyik legsikeresebb sportágunk, és az is, hogy most két vívó olimpikont köszönthetünk születésnapjukon, akik ketten összesen 4 olimpiai aranyérmet és 7 világbajnoki győzelmet szereztek ebben a sportágban.

Kedves Ildikó Asszony!

Ön azt nyilatkozta most a születésnapja alkalmából, boldog ember, és ha újra kezdhetné, most is csak a vívást választaná. Szíven ütött ez a mondat, jó értelemben. Azt gondolom, mindannyian arra vágyunk, hogy olyan életet élhessünk, amire visszatekintve azt mondhatjuk, nem döntenénk ma sem másként. Sportsikerei mellett erre is nagyon büszke lehet! Ildikó Asszonnyal közös mesterünk is volt, Szepi bácsi! Kívánom, hogy még hosszú évekig őrizze meg szépségét, kedvességét, Isten éltesse sokáig!

Kedves Elnök Úr! Kedves Pali!

Mit lehet mondani Rólad pár percben? Minden területen, amelyen életedben munkálkodtál, legyen az sport, közélet, diplomácia, a dobogó legfelső fokán végeztél, aranyérmesként. Ha úgy vesszük, nemcsak olimpiai és világbajnok aranyérmes vagy, de aranyérmet szereztél sportdiplomáciában, a közéletben vállalt valamennyi szerepedben. Az az életút, amely mögötted van, olyan gazdag, hogy elosztva akár több embernek elég lenne. Büszkék lehetünk Rád és mindannyiunknak olyan példakép vagy, amelyet érdemes minden erőnkkel követnünk. Kívánom, hogy ez az életút még sok évig gazdagodjon. Isten éltessen sokáig!"

A sok-sok jókívánságot Schmitt Pál így köszönte meg:

(MOB)