Szupervonatok kötik majd össze a helyszíneket a pekingi téli olimpián

Szupervonatok kötik majd össze a helyszíneket a pekingi téli olimpián

2018. 04. 29.
Megosztás


A 2022-es pekingi téli olimpiai játékok szervezőbizottsága bejelentette, hogy 4 év múlva nagysebességű vonatok közlekednek majd a helyszínek között, ezzel is megkönnyítve a nagy távolságok áthidalását az országban.

A Peking és Zhangjiakou közötti vasútvonalat már el is kezdték korszerűsíteni, és várhatóan a jövő év során már elkezdődhetnek a tesztelések. Ez az útvonal egyébként is történelmi jelentőségű, hiszen ez volt Kína első, hazai tervezésű és megvalósított vasútvonala, mely 1905 és 1909 között készült el. A korszerűsítés segítségével a vonatok okos technológiával, vonatvezető nélkül fognak működni. A szupervonatok a Peking és Zhangjiakou közötti távot a tervek szerint 50 percen belül teszik majd meg 350 km/h sebességgel.

Luo Duhao, a vasútvonal vezető mérnöke szerint az itt szerzett tapasztalatokat később más vasútvonalak fejlesztése során is fel fogják használni.

Az építési munkálatok során a legnagyobb kihívást a kínai nagy fal okozza, ami pont a keresztezi a tervezett útvonalat. Ezt egy 12 km hosszú alagúttal tervezik áthidalni a nagy fal közelében található hegyekben.

(insidethegames.biz)