Taekwondo: Nem sikerült fiataljainknak a kvótaszerzés a nanjingi olimpiára

Taekwondo: Nem sikerült fiataljainknak a kvótaszerzés a nanjingi olimpiára

2014. 03. 22.
Megosztás

A nanjingi Ifjúsági Olimpia válogatóversenyének második napján sem Debreczeni Milán, sem Práth Balázs nem jutott a legjobb nyolc közé, azaz nem lesz magyar taekwondós a fiatalok ötkarikás játékán.

Tajperjben, a nanjingi Ifjúsági Olimpia kvalifikációs viadalának második napján Debreczeni Milán az 57 főt számláló 63 kg-os mezőnyben a kolumbiai Douglas Garzon ellen lépett küzdőtérre. Az első menetben nem sokat teketóriáztak a versenyzők, nem kóstolgatták egymást, hanem rögtön kemény csatába bocsátkoztak. A menet közepe táján a kolumbiai fiú egy szép fejtalálattal szerzett vezetést, melyre versenyzőnk két testtalálattal válaszolt, és már vége is volt az első másfél percnek (2-3). A második menetben ott folytatták a sportolók, ahol az elsőben abbahagyták, nyílt sisakkal támadtak. Itt is ott is jöttek az egypontos találatok, nem egy esetben jól kivitelezett ütés hozott ide is, oda is pontot. 5-4-es kolumbiai vezetésnél Milán egy remek fordulórúgással érte el ellenfele fejét és ezzel négy pontot szerezve, átvette a vezetést (8-5). A menet vége előtt a kolumbiai szépített, de Milán ütését is ismét díjazták a bírók és a menet vég 9-7 a javunkra. Hatalmas küzdelem folyt a páston a harmadik menetben is. Garzon két egypontos testtalálat valamint egy hárompontos fejtalálata után 12-9-re ellépett Milán elől, aki fantasztikus hajrát produkálva, az utolsó másodpercben egy újabb fejtalálattal ledolgozta a hátrányt, és kivívta a negyedik menetet, azaz a hirtelen halált. Az aranypont a kolumbiai fiúnak sikerült, akinek egy jól kivitelezett ollózó rúgását követően megjelent a találata az eredményjelző táblán, és ezzel elszállt versenyzőnk továbblépési lehetősége.

– Milán minden dicséretet megérdemel, hősies csatában maradt alul a szerencsésebb, de semmivel sem jobb kolumbiai Garzonnal szemben – értékelt a találkozó után a magyar szövetség helyszínen tartózkodó elnöke, Patakfalvy Miklós.

Práth Balázs az 55 kg-os kategóriában az új-zélandi Casey Scott ellen lépett tatamira. Az első menetben Casey egy sikeres fejrúgására a bírók három pontot adtak, mire Balázs csak egy testrúgással tudott válaszolni, így a ment vége 1-3. A második felvonásban is az új-zélandi fiú irányította a meccset, és ismét bejött neki egy köríves fejtalálat, amire nem tudott versenyzőnk válaszolni, a menet vége 1-6. Az utolsó perdusban sem találta Balázs a ritmust, nem érezte a távolságot, és bár nagyon akart, semmi sem jött be neki. Az ellenfél viszont élve a lehetőséggel, folyamatosan hajtotta őt, és bár Balázs szépíteni tudott egy jól irányzott köríves fejrúgással, az újzélandi fiú lendületét már ez sem törte meg, és végül biztosan, 11-6 arányban megnyerte az összecsapást.

(Forrás: taekwondo szövetség)