Tanévnyitó az újra önálló Testnevelési Egyetemen

Tanévnyitó az újra önálló Testnevelési Egyetemen

2014. 09. 02.
Megosztás

Hétfőn délután megnyitották a TF-en a 89. tanévet. A sportszakemberképzés fellegvára idén ismét önálló felsőoktatási intézményként, Testnevelési Egyetem néven működik tovább. Az intézmény ideiglenesen megbízott vezetője, dr. Sterbenz Tamás sportosan, egyben jelképesen, feldobással indított...

Dr. Sterbenz Tamás korábban válogatott kosárlabdázó volt, majd szövetségi kapitány és főtitkár, ma az egyetem docense, a Sportmenedzsment és Rekreáció Tanszék vezetője.

A TF első embere az ünnepségen megköszönte a Semmelweis Egyetemnek a korábbi években mutatott együttműködést, és mint hangsúlyozta, az 1925-ös alapítású TF a 90. évében újabb lehetőséget kapott. "A 90. perc egy labdarúgó-mérkőzésen is izgalmas tud lenni, az eredmény megváltoztatására még akkor is van lehetőség" - hozta fel a sportos hasonlatot, majd hozzátette: magas elvárás van a TF-fel szemben, hiszen a nemzetközi szintéren az egyetem képviseli a magyar testkultúrát, így az a céljuk, hogy egy világszínvonalú felsőoktatási intézményt alakítsanak ki.

"A tudás terjedjen ki a szívre és a jellemünkre, annak műveltségére is" - fordult a hallgatósághoz beszédében dr. Simicskó István. Az ifjúságért és sportért felelős helyettes államtitkár elmondta, számára is fontos a testkultúra, korábban a Csepelben hét évig kosárlabdázott, majd a kung-fuhoz negyed évszázad köti. A sportpolitikus kitért arra is, hogy a kormányzat stratégiai ágazatként kezeli a sportot, és ez várható az elkövetkezendő esztendőkben is. A hallgatóknak azt mondta, nagy a felelősségük abban, hogy minél több gyermekkel szerettessék meg a sportot, ami a sportszerűséggel és az egészséges életmóddal együtt járjon a sportoló nemzetté válás útján.

Dr. Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár a meghatottság, a köszönet és a remény-bizalom-hit köré építette gondolatait. Az oktatáspolitikus hangsúlyozta, igen rövid idő alatt sikerült a TF leválását levezényelni az Országgyűlés július 4-ei döntését követően.

“A TF felfelé ívelő népszerűségét az is mutatja, hogy az intézménybe soha ennyi hallgató nem jelentkezett mint az idei évben. Az intézmény közel 90 éves fennállása óta majdnem minden olimpiai bajnok edzője a TF-en szerzett edzői képesítést. A Testnevelési Egyetemnek nemcsak itthon, hanem világszerte is elismert neve van, amit mi sem bizonyít jobban, hogy évről évre érkeznek hallgatók a világ minden pontjáról. A TF legfőbb célja, hogy a sport világának szereplőit a legkorszerűbb tudás átadásával képezze. Az intézmény továbbá fontos feladatának tartja a feltörekvő nemzedék egészségtudatos és aktív életmódra való nevelését" - olvasható a TF honlapján.

A tanévnyitó ünnepségen elismerésben részesítették az egyetem oktatói közül dr. Faludi Juditot, dr. Szmodis Mártát és dr. Hamar Pált.

A díjátadást követően Hamar professzor, a MOB tagja eskette fel a jelenlévő elsőéves hallgatókat, valamint a végzősök átadták az egyetem zászlaját az elsőéveseknek.

Az ünnepségen részt vettek a korábbi rektorok és kari dékánok is: dr. Istvánfi Csaba - aki a MOB életút programjának a vezetője -, dr. Tihanyi József, dr. Tóth Miklós - a MOB alelnöke - és dr. Radák Zsolt.

A MOB-ot többek közt dr. Bartha Csaba sportigazgató-helyettes képviselte.

Háttér

A Magyar Testnevelési Főiskola (TF) a kilencvenes évek elejétől Magyar Testnevelési Egyetemként, 2000 januárjától a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi karaként működött. Az Országgyűlés idén július 4-én döntött a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosításáról, ez alapján 2014. szeptember 1-től a TF ismét Testnevelési Egyetem néven, önálló egyetemként működik tovább. Az új rektort - pályázók közül - ősszel a szenátus fogja megválasztani. A törvényi előírások szerint nem szükséges doktori fokozat a rektori tisztség betöltéséhez.

Dr. Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora korábban arról tájékoztatta az MTI-t: nem okoz gondot az egyetemnek a testnevelési kar szeptemberi leválása, sem az intézmény működése, sem a gazdálkodás szempontjából. Szél Ágoston kiemelte: bíznak abban, hogy - bár erről a felsőoktatási törvény nem rendelkezik - a leválás jogutódlással történik majd, és a két egyetem azt örökli meg, ami a saját ügyeivel kapcsolatos. A vagyonmegosztás nem okoz gondot, a vagyontárgyakról, ingatlanokról nincs vita. A rektor közlése szerint a Semmelweis Egyetemnek korábban csaknem 13 ezer hallgatója volt, a kiválással is jóval 10 ezer felett lesznek, a kar hallgatói létszáma mintegy 2400.

Megegyeztek a források megosztásáról is, az Emberi Erőforrások Minisztériuma is jóváhagyta, az induláshoz szükséges pénzügyi feltételek adottak lesznek. Az infrastruktúra és a kollégium működtetése megoldott.

Mészáros György, a kar leválásáért felelős rektori biztos korábban azt mondta, a kar 96 oktatója és 161 nem oktatói státusban lévő alkalmazottja időben értesítést kapott arról, hogy az új munkáltatójuk a Testnevelés Egyetem lesz.

(MOB/VF - MTI, fotó: MTI/Kovács Tamás, MOB)