Tanévzáró a névadó olimpiai bajnokkal

Tanévzáró a névadó olimpiai bajnokkal

2015. 06. 24.
Megosztás

Váci Mihály versidézetével invitálta a vendégeket a névadó ünnepségre 2014. november 22-én az iskola vezetése. A történelmi vár tövében található kis település diákjai ősszel csatlakoztak a Magyar Olimpiai Akadémia csapatához. A Hesz Mihály Általános Iskolában is véget ért a tanév...

Az évzárón Babatiné Márton Márta igazgató köszöntötte dr. Hesz Mihály kajakos olimpiai bajnokot, az iskola névadóját, aki az iskola nagy rendezvényeire haza jön Németországból. Az iskolavezetés számára nagyon lényeges, hogy a tanulók kapcsolatot tartsanak névadójukkal, hiszen az ő személyisége, pályafutása életre szóló útravaló lehet minden tanulónak. Az iskola a sportolás mellett lehetőséget nyújt a német nemzetiségi nyelv tanulására, a 4. osztálytól pedig választható idegen nyelv az angol is. Az énekkar mellett a balassagyarmati zeneiskola pedagógusai zongorán, furulyán és fuvolán oktatnak az intézményben. Katolikus és evangélikus hitoktatás is folyik az iskolában. Az iskolaigazgató nagy örömmel jelentette be, hogy a tantestület az év végi osztályozó értekezleten megállapította, hogy az intézmény valamennyi tanulója teljesítette azt a tantervi követelményt, amely szükséges ahhoz, hogy magasabb évfolyamban folytathassa ősztől tanulmányait. A nyáron tehát senkinek sem kell javítóvizsgára készülnie; az iskola tanulmányi átlageredménye: 4,05.

Kitűnő bizonyítványt kapott 16 tanuló. Jeles eredményt ért el 18 tanuló. A tanév folyamán igazgatói dicséretet kapott 44 tanuló. Osztályfőnöki és szaktanári dicséretet szintén 44 tanuló kapott. Hiányzások a tanév folyamán: egy tanuló átlagosan 12 napot hiányzott.

Ebben a tanévben is számos, a pedagógiai intézet által kiírt megyei versenyen vettek részt, ahol nagyon jó eredményeket értek el. Közülük ketten, Dömök Laura - több tantárgyból is - és Takács László az országos fordulóba is bekerültek.

Az iskola sportteljesítménye is figyelemreméltóan alakult. Megyei versenyen a lány kézilabdacsapat második az atlétikai csapat megyei első helyezést ért el. Ők a napokban Békéscsabán vesznek részt a kisiskolák országos atlétikaversenyén.

Az ünnepségen az iskolaigazgató asszony a KLIK Rétsági Tankerület igazgatójával, Nagyné Barna Orsolyával a 60 éves gyémántdiplomát adta át Bényi Mária Magdolna tanárnőnek, aki testnevelőként került az iskolához és számos sportsikert aratott tanulóival.

A sportban elért eredményekért járó érmeket, kupákat Hesz Mihály és dr. Jakabházyné Mező Mária adták át.

(MOA)