Tatán készül a Ludasi-csoport

Tatán készül a Ludasi-csoport

2013. 01. 17.
Megosztás

Az elmúlt években hagyománnyá vált a Ludasi-csoportban, hogy a téli felkészülés során két-három hetet a tatai edzőtáborban töltenek el. Ezúttal csatlakozott a csoporthoz a szegediek olimpiai bajnoka, Vajda Attila is.

Az alapozás kellős közepén járnak Ludasi Róberték, a csepeli kenusok hétfőtől a tatai edzőtábor vendégszeretetét élvezik.

„Nagyon szeretünk Tatára járni, hiszen itt minden, az úszás, a kondi és a futólehetőség is egy helyben megtalálható, ráadásul a kiszolgálás is tökéletes – mondja a mesteredző, akinek csoportja nem igazán változott: az „élbolyt” most is Kiss Tamás és a Korisánszky testvérek jelentik.

„Minden a régi nálunk, csak annyi az újdonság, hogy Dávid most már napi két edzésre tud járni, még több időt tud a kenuzásnak szentelni – magyarázta Ludasi Róbert, aki most két hétig egy olimpiai bajnok munkáját is felügyeli, hiszen a csoporttal közösen edz a szegedi Vajda Attila is.

„Attila ősszel megkeresett, hogy szívesen készülne velünk, ez nekünk és neki is nagyon jót tesz – folytatta az edző.
- A jelenléte, a személyisége, a munkamorálja a fiataljaink számára húzóerő, ahogyan mi is neki, hiszen vannak a csoportban olyanok, akik például úszásban jobban teljesítenek, és ez ösztönző Attila számára is.”

És hogyan folytatódik a téli-tavaszi program a Ludasi-csoport számára?

„Pénzhiány miatt idén nem megyünk meleg vizes táborba, tavasszal itthon készülünk, és így próbálunk minél jobb teljesítményt nyújtani, indulói helyet, helyeket szerezni az Eb- és vb-csapatba."

(Forrás: kajakkenusport.hu)