Távozik a dzsúdósok szakágvezetője

Távozik a dzsúdósok szakágvezetője

2012. 12. 13.
Megosztás

Távozik a Magyar Cselgáncs Szövetség (MJSZ) szakágvezetői posztjáról Illyés Miklós.

A judoinfo.hu szaklap szerdai tájékoztatása szerint a szakember jelezte Tóth László MJSZ-elnöknek, hogy nem hosszabbítja meg az év végén lejáró szerződését. Döntését az MJSZ elnöksége tudomásul vette.

"A megüresedett szakágvezetői posztra 2010-ben olyan szakembert keresett a szövetség, akit az edzők elfogadnak, akkor elfogadtam a felkérést, és úgy gondolom, sikeresen tudtam koordinálni az olimpiai felkészülést" - nyilatkozta Illyés Miklós, aki 2005 óta az MJSZ szakmai alelnöke, majd hozzátette: az elmúlt két és fél év során azt tapasztalta, hogy nem szerencsés, ha a szakágvezetői és a szakmai alelnöki feladatokat ugyanaz a személy látja el.

Illyés Miklós elmondta, ha a szakmai alelnöki tisztségre újból jelölik, örömmel vállalja a feladatot, mert több olyan területen is folytatná a munkát, amelyek növelnék a magyar dzsúdó erejét. Az MJSZ vasárnap tartja tisztújító közgyűlését

(Forrás: MTI)