Tbiliszi 2015: Pavuk Tira dobogós

Tbiliszi 2015: Pavuk Tira dobogós

2015. 07. 27.
Megosztás

Pavuk Tira 6:52.59-es idejével a harmadik helyen ért célba 2000 méteres akadályfutásban a tbiliszi EYOF első, hétfői versenynapján.

A 15 éves magyar lány viszonylag lassan kezdett, körökön keresztül a hatodik-hetedik helyen haladt, a hajrát azonban megnyomta, érmes helyezését senki sem fenyegette.

„Nehéz volt a kezdés, ugyanis visszaállították a rajtot, több lánynak is lecsúszott a rajtszáma. Később többen elestek, nagy volt a tülekedés, én is rontottam. A helyezésemmel elégedett vagyok, az időmmel viszont nem” – mondta a mob.hu-nak.

Pavuk hozzátette, ahhoz, hogy a jövőben még eredményesebben szerepeljen, erősödnie kell, a téli alapozást is ennek rendeli alá. A magasságáról viszont úgy véli, kifejezetten az előnyére válhat.

A Békéscsabai Atlétikai Club versenyzője a harmadik magyar érmet nyerte a multisporteseményen, az első kettőt úszásban szereztük: Késely Ajna 200 méter pillangón győzött, Márton Richárd pedig szintén 200 méteren, gyorson harmadik lett.