Teke-vb: Valóra vált egy álom

Teke-vb: Valóra vált egy álom

2013. 05. 11.
Megosztás

Zalaegerszegen az ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette a 2013-as teke csapat-világbajnokság. Az egerszegi Városi Sportcsarnokban szombattól az U18-as korosztályé a pálya, amelyet német és magyar szakemberek építettek.

A megnyitón Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere kiemelte, a magyar tekesport és az egerszegiek nagy álma vált valóra azzal, hogy Magyarországon, Zalában láthatják vendégül a sportág legjobbjait. Hazánk legutóbb 25 évvel ezelőtt, Budapesten rendezett vb-t, így nem csoda, hogy a magyar tekézőknek ez több mint egy világbajnokság – ez életük versenye. A vb fővédnöke Áder János köztársasági elnök.

Az U18-asok után, a felnőtt válogatottak jövő szombaton kezdik meg a küzdelmeket.

„A vb első napján az U18-asoknál 10-kor kezdenek a lányaink. Utánpótlásban nincsenek csoportok és párosítások, itt 4X120-as gurítással alakul ki a nemzetek közötti rangsor. Tehát mindenki legurítja az adagját, és utána derül ki, hogy kik nyerik a vb-aranyat” – mondta a megnyitó után Dávid Veronika, a Magyar Tekeszövetség főtitkára.

Az U18-as magyar keret:

Leány csapat: Urbán Brigitta, Urbán Viktória, Hannig Viktória, Tóbiás Anett, Tóth Katalin

Fiú csapat: Brancsek János, Ifj. Horváth Péter, Nagy Gergő, Czeilinger Gábor, Farkas Ádám

Az U18 részletes vb menetrendjét itt megtalálják

(Forrás, fotók: Teke szövetség)