Új kiemelt partnere van a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak

Téli olimpia: a NOB osztozik az osztrákok csalódottságában

2017. 10. 16.
Megosztás


Innsbruck a vasárnapi, tiroli tartományi népszavazást követően nem pályázik a 2026-os téli olimpia megrendezésére. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hétfőn közleményt adott ki, melyben osztozik az osztrák ötkarikás testület csalódottságában.

A vasárnapi tartományi népszavazáson a voksolók 53.35 százaléka a pályázat ellen foglalt állást, míg a jelentkezést 46,65 százalék támogatta. Innsbruckban ennél is többen, 67.41 százaléknyian utasították el a tervet.

A NOB hétfőn közleményben erre úgy reagált, „osztozik azt osztrák nemzeti olimpiai bizottság, számos sportoló és a terv támogatóinak csalódottságában". A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerint az eddig „befektetett kemény munka szilárd alapot szolgáltatott volna ahhoz, hogy nagyszerű pályázatot" nyújtsanak be.

Az osztrák pályázati anyag előkészítői hiába ígértek „elérhető és megfizethető" játékokat a helyieknek, nem tudták meggyőzni őket. Innsbruck korábban két téli olimpiának adott otthont, 1964-ben és 1976-ban, ugyanakkor a tiroliak 1993-ban, majd 1997-ben is az olimpiai pályázat ellen foglaltak állást.

Innsbruck mellett eddig Stockholm, illetve Sion központtal négy svájci kanton mutatott érdeklődést a rendezés iránt a NOB-nál, illetve Svájcból előzőleg St. Moritz is, de ott a helyi lakosság nagyobb része elutasította a pályázatot idén februárban.

A NOB ugyanakkor Sion és Stockholm mellett Calgaryval is egyeztetést folytat, illetve elképzelhető, hogy egyesült államokbeli helyszín is beszáll a versenybe. Igaz, ott még nem döntötték el, hogy a 2026-os vagy 2030-as téli olimpia érdekli őket, miközben a 2028-as nyárit Los Angeles rendezi. A télire Denver, Reno és Salt Lake City jelezte érdeklődését.

(MTI)